London is csatlakozhat az európai katonai mobilitási rendszerhez
A kezdeményezés megkönnyíti a katonák és hadfelszerelések határok közötti mozgását.
A kezdeményezés megkönnyíti a katonák és hadfelszerelések határok közötti mozgását.

A rohamosan fejlődő technológia miatt a házilag készített fegyverek komoly fenyegetéssé válhatnak.

A két ország határán a közelmúltban jelentősen megemelkedett a Venezuelából érkezők száma.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője szerint a kérdés az, hogy a két ország kapcsolata szolgálja-e még a nemzeti érdekeket.

A Kijevvel folytatott tárgyalásokról azt mondta, hogy Oroszország mindig kész volt ezekre.

A lövöldözésben két rendőr is elhunyt, a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket az elkövető indítékáról.

Az amerikai alkotmányjogász lapunknak elmondta: nehéz a túlélés a progresszív radikálisokat pártoló felsőoktatásban.

A közép-amerikai ország szerint a kereskedők felelősek a becsempészett gépkarabélyokért.

Kína régi-új stratégiát alkalmazva próbál technológiához jutni.

Zelenszkij szerint a világ nem bocsátaná meg Putyinnak az atomtámadást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.