XIV. Leó pápa járt már Magyarországon
A frissen megválasztott egyházfő, XIV. Leó 2023-ban kísérte el Ferenc pápát a budapesti útjára.
A frissen megválasztott egyházfő, XIV. Leó 2023-ban kísérte el Ferenc pápát a budapesti útjára.
Mindenki azt találgatja, hogy mikor lesz új pápa. Ezek az adatok segíthetnek ebben.
Százharminchárom, 80 év alatti bíboros dönt arról, ki lesz az új pápa.
A média nehezen tudja értelmezni a pápaválasztás lelki hátterét.
A XV. századtól a marxizmusig átívelő időszakot vette górcső alá a Visszafoglalás című podcast friss adásában Megadja Gábor és Molnár Károly Attila.
A szentatya temetését követően kilenc napos gyászt rendelnek el a Vatikánban. A konklávé május 5. és 10. között kezdődhet el.
Szécsényi Dániel fővárosi fideszes képviselő szerint egyértelmű: a keresztény magyarság hergelésén túl a Párbeszéd és Barabás Richárd célja, hogy a jelenleg láthatatlannak mondható szavazótáborukat megszólítsák.
A kormánypártok felháborodtak Karácsony emberének a jó ízlés minden határát átlépő durva provokációján.
Két magyar bíboros is lesz a konklávén.
Nagyon különleges húsvéthétfő ez, a szomorú esemény miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kibillenteni Medgyessy Pétert a miniszterelnöki székből – ez volt az igazi disznóság!
A világhírű politológus szerint a NATO terjeszkedése vezetett az orosz invázióhoz.
A globalizáció korában a nemzeti jobboldal rákényszerül, hogy idegenben, globális válogatottal, köztük Soros György szoldateszkájával vívja meg ki-ki meccseit.
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.
A legnagyobb amerikai étteremláncok is belefutnak néha a késbe.
Lassan itt a monori találkozó negyvenedik évfordulója. És rengeteg a tanulság.
A Real Madridnak és a Liverpoolnak sem sikerült az, amiben ma este minden semleges futballszurkoló reménykedik.
A RÉGI JOBB VOLT – A férfiak szülhetnek, a legerősebb politikai párt viszont nem juthat semmilyen hatalomhoz.
Lassan itt a monori találkozó negyvenedik évfordulója. És rengeteg a tanulság.
A legnagyobb amerikai étteremláncok is belefutnak néha a késbe.
A Real Madridnak és a Liverpoolnak sem sikerült az, amiben ma este minden semleges futballszurkoló reménykedik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.