Hátsókerék-hajtású villany-SUV-val újít a Mazda
A kínai partner Changan segítségével készül a Mazda EZ–60.
A kínai partner Changan segítségével készül a Mazda EZ–60.

Míg az érdeklődés megnőtt, az átlagárak nagyjából változatlanok maradtak a hibrideknél.

Nemrég érkezett meg Európába a BYD-hoz tartozó Denza, amelynek a kínálata a Z nevű sportkocsival bővül.

A Lexus márka elektromos korszakának úttörője a nyolcadik generációs ES.

A Nióhoz tartozó Onvo második autója egy 598 lóerős rendszerteljesítményű, több mint ötméteres SUV lesz.

A Sanghaji Autószalonon mindhárom kínai leányvállalat bemutatott egy-egy tanulmányt.

A Horse Powertrain nevű beszállító olyan hatótávnövelőt készített, amely az első hajtómotorok helyén elfér.

A Sanghaji Autószalonon debütál a Mercedes-Benz Vision V.

Xiao Yao Super Architecture névre hallgat a Buick új műszaki alapja, ami akkumulátoros-elektromos, hatótávnövelős és plug-in hajtást tesz lehetővé.

Három gramm 24 karátos aranyat használnak fel a Zeekr 009 Grand Collector Editionnél.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A párt alelnöke arról írt a közösségi oldalán, hogy őt Magyar Péter kérte fel a képviselő-jelöltségre.

A nevezést április 7-től nyitják meg, és akár SUP-pal is teljesíthető a klasszikus táv.

Tízezer embernek segítenek idén is.

A közös intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent az illegális határátlépések és az embercsempészek száma.

Az Európai Bizottság saját pénzéből támogatott szervezetek jelentéseire hivatkozva bírálja Magyarországot – írta Dömötör Csaba, aki nyilvánosságra hozta az érintett szervezetek listáját és a támogatások összegét.

Egyes esetekben akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak.

Április 12 – A biztos választás.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.

Sokak napirendje és bioritmusa borul majd fel.

Az olasz biatlonversenyző, Rebecca Passler megbukott a doppingvizsgálaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.