Dobrev Klára zavaros javaslatnak tartja Karácsony és Márki-Zay közös indulását
A DK miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta, hogy 2022-ben is csak egy miniszterelnököt választ majd az ország.
A DK miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta, hogy 2022-ben is csak egy miniszterelnököt választ majd az ország.

Baloldali burleszk: egyes választókerületekben az összes résztvevő számánál is több volt az érvényes szavazat.

A két jelölt közösen akar kampányolni az előválasztás második fordulójában és az országgyűlési választáson is.

Vajda az előválasztáson legyőzte a Momentum és az Új Világ Néppárt jelöltjét.

Támadások és alkuk a baloldalon az előválasztás két fordulója között.

Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a szavazók az adataikkal és egy-egy keveset érő vokssal járultak hozzá a hatpárti háttéralkuk legitimálásához.

Molnár Csaba szerint a két balliberális városvezető felrúgná a demokratikus szabályokat.

A Jobbik elnöke szerint a Karácsony és Márki-Zay közötti paktum káros a szivárványkoalícióra nézve, ugyanakkor Fekete-Győr András teljesen más véleményen van.

Lépésről lépésre haladnak a böszme által megírt forgatókönyv szerint.

Teljesen mindegy, hogy Dobrev Klára vagy Karácsony Gergely nyer, a győztes úgyis Gyurcsány Ferenc – közölte a XXI. Század Intézet vezető elemzője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.