Nő a migrációs nyomás Afrikából
Az idén akár a 2015-ös szintet is elérheti az Olaszországba érkező illegális bevándorlók száma.
Az idén akár a 2015-ös szintet is elérheti az Olaszországba érkező illegális bevándorlók száma.

Az illegális bevándorlók házilag átalakított, egymáshoz rögzített szendvicspanelekben rejtőztek el.

Eddig 59 holttestet találtak Calabria sziklás partjainál, köztük egy csecsemőét.

A balliberális média Fazekas László esetéből gerjesztene hisztériát.

Az embercsempész-hálózatok felszámolása csak EU-s összefogással, nemzetközi bűnüldözési együttműködéssel valósítható meg, ezt hazánk is támogatná.

A Törökországgal határos, meglehetősen nagy forgalmú Évrosz folyónál 1300 embert vettek őrizetbe.

Komoly vádakkal néz szembe a Twitteren 3,6 millió követővel rendelkező influenszer.

Az elmúlt nap eseményei számokban.

A 22 éves sofőr ellen embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A szerb határon tevékenykedő, géppisztollyal felfegyverzett embercsempészbandák katonai szintű akciókat hajtanak végre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint alapvetően a Tiszáé a felelősség a párt mobilapplikációjának adatszivárgási ügyében, azonban a hatósági vizsgálat akár tavaszig is elhúzódhat.

Nem árulták el neki, hogy pontosan mi történt vele.

Program nélküli hatalomra törekvés – Gulyás Gergely bírálja Magyar Péter pártját.

A 8-ason pedig három jármű ütközött.

Sorozatos korrupciós botrányok Zelenszkij alatt.

Keddre is többen kaptak behívót, folytatódik a jogellenes eljárás.

A FAZ kiemeli, hogy a találkozó baráti légkörben zajlott, és az amerikai elnök ismét támogatóan viszonyult Orbán érveihez Magyarország energiafüggőségének kérdésében.

Csökkenhet a termelőket sújtó bürokrácia.

Jövőre a 14. havi nyugdíjból egyheti összeget kapnak meg a nyugdíjasok, megemeli a kormány a költségvetési hiánycélt.

A Real Madrid és a Manchester City is nagy fizetéssel csábíthatja a magyar játékost.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.