Ötvenhatos hős emlékét gyalázza a Jobbik
Pongrátz Gergely testvére ismét felszólította a pártot, ne vegyék a szájukra bátyja nevét.
Pongrátz Gergely testvére ismét felszólította a pártot, ne vegyék a szájukra bátyja nevét.

Magyarország egyetlen babajavító mesterénél jártuk.

A Fülöp Márton Alapítvány a tavalyi siker után szervezi meg ismét a sorozatot, amelyet a Fradi támogat.

A komplexum a varsói gettó azon kevés épületei közé tartozik, amelyek megmaradtak a háborúban.

„Oda jutottunk, hogy jegyre adják a kenyeret, téli tüzelő után szaladgál az ember, én meg zacskóból krumplit eszem a körúton.”

És régi filmek is visszatérnek, ahogy rozsdásodik az ég fölöttünk.

A legendás amerikai rockzenekar Nevermind című albuma megjelenésének 30. évfordulóját ünnepli.

„Ma reggel megjelent elgyötört életünk felett tündéri igéreteivel az új közgazdasági tünemény: a forint.”

Nézem ezt a képet, a százezer karlendítővel, és összeszorul a gyomrom. A bojkottal többre ment volna a világ.

A fekete-fehér bélyegek az edinburghi herceget élete különböző szakaszaiban ábrázolják.





Mennyi baja volt velünk mindig…
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Magyar Péternek teljesen mindegy, mi történik Magyarországon.”

A kormánypártok azért indítottak aláírásgyűjtést, hogy megállítsák Brüsszel háborús terveit.

A program Brüsszel háborús terveit finanszírozná.

Nagy bravúr volt!

Az ünnepi díszek mindenkit elbűvölnek.

Szijjártó Péter az országjárásán tartott lakossági fórumon hangsúlyozta, hogy a brüsszeli vezetők a háború meghosszabbításán dolgoznak.

A rendőrség az adventi időszak kezdetével országszerte fegyveres, golyóálló mellényekkel felszerelt járőröket állított szolgálatba.

A magyar szövetség szektorbezárással sújtotta a klubot.

Az angol sajtóban ismét a Fradi húszéves középpályásának nevét lehet olvasni.

Vicces Facebook-bejegyzésnek indult, aztán valami egészen más lett belőle.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.