Magyarozás
Újra és újra belegázolni a közös mezőbe a dudvás csizmával – ezt pont nem a parasztok csinálják. Hanem ti, kedves Geszti Péter.
Újra és újra belegázolni a közös mezőbe a dudvás csizmával – ezt pont nem a parasztok csinálják. Hanem ti, kedves Geszti Péter.

Trianon összeköt – utolsó közös emléke a nemzetnek.

Jadwiga térített, egyetemet alapított és teremtett egy nagyhatalmat.

Az EP-állásfoglalásból sugárzik a transznacionális, globalista, homogén európai történelmi tudat kialakítására való törekvés.

Az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Emlékezet Bizottsága fennállásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi tudományos tanácskozáson szólalt fel.

A történész azt tartotta a fő feladatunknak, hogy miképp hárítsuk el a hanyatlást egy új, „posztmodern” barbárságba.

A színes programkínálat mellett az emlékévet Kárpát-medence-szerte megújuló intézmények is fémjelzik.

A hun királyról jelent meg egyedülálló kötet

Mi az USA brutális beavatkozása miatt aggódunk, amely már a történelmünket is célba veszi.

A mohácsi sík nemcsak a végzetes csatavesztés helyszíne




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.