
A névválasztás – mint arra J. Újváry Zsuzsanna rámutatott – egyaránt utalt Hedvig dédapjára, I. Ulászlóra és Szent László magyar lovagkirályra.
Kásler Miklós ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a magyar udvarban a lovagkirály eszménye nagyon szilárd és tartós volt. Jóval az európai lovagi ideák megjelenése előtt felbukkant, és tovább is élt. Szent Lászlótól Nagy Lajosig szinte töretlenül jelen volt, sőt meghatározó volt a lovagi szellem a királyság kulturális életében.
A litván fejedelem – és házassága óta lengyel társuralkodó – megkeresztelkedése természetesen együtt járt Litvánia megtérítésével. A XIV. században ugyanis Litvánia még pogány terület volt, s most az uralkodópár együttesen fogott hozzá a keresztény állam felépítéséhez. A férfi sokszor erőszakos módszereit fékezte és moderálta Hedvig okos és rugalmas munkája. Fennmaradt gondolata kiválóan jellemzi megértő természetét. Így érvelt, miközben megakadályozta, hogy a megtérni nem akaró litvánoktól elvegyék jószágaikat:
Ha vissza adtuk is javaikat, ki fogja visszaadni elsírt könnyeiket?
A királynő Prágában kollégiumot alapított litván teológusok számára, Krakkóban noviciátust hozott létre, s még azt is elérte, hogy a pápa egyetemi rangra emelje a krakkói szemináriumot.

Hedvig emlékezete ma is eleven a lengyelek és a litvánok körében. Halála után szentté avatását annyira biztosra vették, hogy a krakkói székesegyház oltára alá temették, nem a kriptába, ahol a lengyel királyok várták a feltámadást. A kanonizáció azonban nem ment olyan gyorsan, ahogy tervezték, Hedviget csak a közelmúltban, 1997-ben avatta szentté II. János Pál pápa. Jadwiga tisztelete azonban már évszázadokkal megelőzte az egyházi döntést. Lengyelország szerte, szentként tisztelték, szentek társaságában ábrázolták a lengyel nagyhatalmat megteremtő magyar királylányt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!