Intim vendégjátékot viszünk Bécsbe

Különleges élményt kínál a Müpa szervezőgárdája a zeneértő bécsi közönségnek június 27-én. Aznap tartják ugyanis a Budapesti Wagner-napok vendégjátékát az osztrák fővárosban. A rendkívüli koncerteseményről hétfőn adott tájékoztatást Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és Fischer Ádám, a Budapesti Wagner-napok megálmodója, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának vezetője, természetesen Bécsben.

2024. 05. 28. 21:00
Fischer Ádám
Fischer Ádám Fotó: Csibi Szilvia/Müpa
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mielőtt a magyar Wagner-összeállítás bécsi bemutatkozásáról beszélnénk, illő pár mondatban összefoglalni, a budapesti programot. Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója lapunk kérdésre egyfelől azt hangsúlyozta, hogy a magyar főváros már több mint egy évtizede fontos pont a Wagner-rajongók térképén.
– Már 2013-ban így írt rólunk a New York Times: 

Nincs jegye Bayreuthba? Budapestnek is van egy Wagner-fesztiválja.

Az akkori kritika elismerő szavai szerencsére ma is aktuálisak. Nemcsak azért, mert a 2006-ban kezdett sorozat évről évre több neves művészt, nemzetközi hírű előadót tud fogadni és bemutatni, de azért is, mert Budapest minden érzékszervre ható, tömény wagneriadával várja a közönséget. A Müpa étterme ilyenkor Ring-karakterek által ihletett, egyedi ízvilágú kézművessör-különlegességeket, étel- és italkreációkat kínál, de természetesen a Wagner-napokhoz kapcsolódó ajándéktárgyak is kaphatók.
Ennél azonban fontosabb, hogy Budapesten nagyon erős Richard Wagner Társaság működik – hangsúlyozta a főigazgató. Nem csoda, hiszen legnagyobb romantikus zeneszerzőnk, Liszt Ferenc lányát Wagner vette feleségül, így nemcsak barátság, de szoros családi kötelék is volt közöttük. 

A magyar Wagner-rajongók pedig egyre szélesebb és egyre tartalmasabb kapcsolatokat ápolnak más Wagner-társaságokkal, így a német és osztrák közösségekkel is. Érdemes tehát Bécsben is ízelítőt adni a Budapesti Wagner-napok kínálatából. 

Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója Fotó: ORF/Bognár László


A magyar fővárosban természetesen idén ismét a legkiválóbb hazai és nemzetközi előadók fognak fellépni. A Ring-tetralógia a Fischer Ádám által dirigált Magyar Rádió Szimfonikusok Zenekara előadásában fog megszólalni Hartmut Schörghofer rendezésében. A négy este során olyan énekesekkel találkozhatnak az érdeklődők, mint Iréne Theorin, akit évről évre Brünnhildeként csodálhatunk meg, Christian Franz, aki szintén sokadszor ejti rabul a közönséget Loge-t alakítva, a Wotant megformáló Johan Reuter, a Sieglindét játszó Karine Babajanyan, a Siegfriedet alakító Stefan Vinke, illetve az ugyancsak lenyűgöző hangú Schöck Atala vagy Gál Erika.
 

Idén nemcsak a teljes Ring-tetralógia kerül színpadra, de önálló esttel lép fel a dán bariton, Bo Skovhus, a fesztivál záróakkordjaként pedig két alkalommal ismét hallható lesz a legnépszerűbb Wagner-dallamokat összegyűjtő Istenek és hősök című válogatás Fischer Ádám és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában.


A nemzetközi hírű magyar karmester egyebek mellett azt is elárulta, mit jelent és miért fontos egy-egy koncertterem intim jellege.
– Wagnernél különösen fontos, hogy a hangerő és a hangszín legszélesebb skálája meg tudjon szólalni. Vannak koncerthelyszínek, ahol a zenekar egyszerűen nem tud elcsendesedni, s ezért az énekeseknek is egyfolytában erősen kell megszólalniuk. Wagnernél azonban jelentősége van annak, hogy mi erősödik föl és mi halkul el, ezért nagyon fontos, hogy a zenészek egymással is és az énekesekkel is kapcsolatban legyenek a próbák során. És miközben például Bayreuth – a lefedett zenekari árokkal – kimondottan nehézzé teszi a munkát, addig Budapesten a Müpa koncertterme intim közösséget teremt az előadók között. 

Fischer Ádám karmester és Hara Levente kulturális menedzser Fotó: ORF/Bognár László


Ebből az intim csodából viszünk mutatóba valamit az osztrák Wagner-rajongóknak. Június 27-én lép föl a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a bécsi Konzerthausban Fischer Ádám vezényletével. A Szerelem és halál címen meghirdetett előadás szólistái között olyan világhírű művészek szerepelnek, mint Stuart Skelton, Elisabet Strid, Láng Dorottya vagy Jongmin Park. Az előadást, amelyben a Trisztán és Izolda II. felvonása a Wesendonck-dalokat követi, a nemrég elhunyt nagy Wagner-tenor, Stephen Gould tiszteletére ajánlják a szervezők, illetve a fellépők.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.