Az EP ezzel együtt fontosnak tartja olyan „uniós kézikönyv” kidolgozását a tagállamok tantervei számára, amely közös iránymutatásokat nyújt az európai történelem tanításához. Hogy miért is olyan fontos ez a demokrata meggyőződéséről, szakmai hozzáértéséről és józan ítélőképességéről híres társaság szerint, azt is kibökik. Az EP úgy véli,
a sovinizmus, a nemi sztereotípiák, a hatalmi aszimmetriák és a strukturális egyenlőtlenségek mélyen gyökereznek az európai történelemben, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a történelemtanítás terén hiányzik a kellően multikulturális és a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő megközelítés; létfontosságúnak tartja, hogy foglalkozzanak a nők és más alulreprezentált társadalmi csoportok marginalizálódásával a történelem során, és felhívja a tagállamokat, hogy a nemzeti tantervekben helyezzenek erre nagyobb hangsúlyt.
E néhány kiragadott részlet is világosan mutatja, hogy a szövegből sugárzik a transznacionális, globalista, homogén európai történelmi tudat és emlékezetkultúra kialakítására való törekvés. A haladó eurokratákat bosszantja, ezért elítélik, hogy Európában a különböző (nemzeti) megemlékezési kultúrák „látens módon továbbra is versengenek, részben pedig összeférhetetlenek egymással”. Az Európai Parlament (baloldali többségének) utópikus – pontosabban disztópikus – jövőképében azonban a különböző megemlékezési kultúrák
végső soron az európai nyilvános szféra részeivé válnak, és abban egybeolvadnak.
A NEB elnökhelyettesének helytálló következtetése szerint
a nemzeti történelmek helyett az európai és globális történelemre való koncentrálás arra irányul, hogy egy-egy nemzeti közösségtől el lehessen venni a legnagyobb összekötő erőt: a közös történetek, emlékek élményét, a saját hősök tiszteletét, a saját áldozatok gyászolását.
„A nemzetek egyénisége felbomlik a formátlan tömegállamok nagy egységeiben… Spengler 2000–2200 között jósolta ezt. Én már megéltem” – írta naplójába Márai Sándor több mint hetven éve, nem sokkal Amerikába érkezése után, rezignáltan hozzátéve, hogy már Európában is „a tömeg közönye fojtogat mindent, ami emberiesség és egyéniség”. Mi azonban ne felejtsük Kölcsey két évszázados tanítását, hogy a haza múlt kora olyan, mint a szeretett apa, nagyapa élete, melynek történeteit – küzdelmeit, veszélyeit, örömeit, fájdalmait, sikereit és kudarcait – gyermekeinek, unokáinak elbeszéli. Ezek a történetek túlélik őt, s ezek emlékezete az egymásra következő nemzedékeket szellemi kapcsolatban tartja össze. Ezért:
Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg; s akármi kezdődjék ezentúl: az a régi többé nem leszen.
Habár az EP fenti állásfoglalása nem kötelező, nekünk kötelező nem elfogadni és beépíteni történelemtanításunkba, ha nem szeretnénk semmivé tenni, lenni, hagyni az őseink történeteiből összeálló saját történelmi tudatunkat, nemzeti emlékezetünket, ami magyar identitásunk és összetartozásunk fundamentuma. Az egynapos pillangók keringjenek csak a brüsszeli–strasbourgi fénycsapda körül.
Borítókép: Az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban (Fotó: Frederick Florin/AFP)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!