Nekünk elég jó a saját történelmi tudatunk

A nemzet, amelynek nem volna történelme, olyan lenne, mint a gyermek, aki ma nem tudja, mi történt vele tegnap. Létének nagyobb részét, múltját vesztené el, nem volna már nemzet többé, s minden emberöltővel kihalna, mint az egynapos pillangó. Az emberi öntudat alapja az emlékezet; a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet. Testemben egy parányi sincs abból az anyagból, amiből hét évvel előbb voltam, de ugyanaz vagyok, mert emlékezem. Éppígy:

ma senki sem él azokból, akik kétszáz éve éltek e hazában, de ugyanaz a nép vagyunk, mert emlékezünk. A jelent csak a múltból lehet megérteni; a jövőt csak a múlt alapjára felépíteni. E múltat mint alapot megismered a történelem-, az irodalom-, a latinórán s másutt…

Babits Mihály tanár úr magvas gondolatai ezek, melyeket fogarasi diákjainak írt több mint száz éve a gimnáziumi értesítőbe. Ezek is eszembe jutottak a honi média figyelmét csaknem elkerülő hírről, hogy az Európai Parlament ez év január 17-én állásfoglalást fogadott el az európai történelmi tudatról. A szokásos bürokratikus, bonyolult, bornírt eurokrata stílusban megfogalmazott szöveget lapunkban szedte ízekre Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese (Szovjet típusú átnevelés az EP-ben, Magyar Nemzet 2024. február 5.)

A dokumentum felhívja a tagállamokat többek között arra, hogy aktualizálják a jelenlegi iskolai tanterveiket és oktatási módszertanaikat annak érdekében, hogy

a nemzeti történelmek helyett az európai és a globális történelemre kerüljön át a hangsúly, és hogy a nemzetek feletti történelem megértése nagyobb figyelmet kapjon,

különösen a történelem többféle szempontú tárgyalásának lehetősége révén, valamint olyan tanítási stílusok előmozdításával, amelyek a tudásátadás helyett a reflexiót és a vitát részesítik előnyben. Továbbá – mivel az európai polgársággal (jelentsen ez bármit is) kapcsolatos ismeretek alapvetően fontosak az európai összetartozás érzése szempontjából – a brüsszeli testület azt kéri, hogy

az európai történelem és az európai integráció oktatása – amelyet globális összefüggésben kell vizsgálni – és az európai polgársággal kapcsolatos oktatás váljon a nemzeti oktatási rendszerek szerves részévé.

További Vélemény híreink

Jön az EU-s oktatási rendszer

Az EP ezzel együtt fontosnak tartja olyan „uniós kézikönyv” kidolgozását a tagállamok tantervei számára, amely közös iránymutatásokat nyújt az európai történelem tanításához. Hogy miért is olyan fontos ez a demokrata meggyőződéséről, szakmai hozzáértéséről és józan ítélőképességéről híres társaság szerint, azt is kibökik. Az EP úgy véli,

a sovinizmus, a nemi sztereotípiák, a hatalmi aszimmetriák és a strukturális egyenlőtlenségek mélyen gyökereznek az európai történelemben, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a történelemtanítás terén hiányzik a kellően multikulturális és a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő megközelítés; létfontosságúnak tartja, hogy foglalkozzanak a nők és más alulreprezentált társadalmi csoportok marginalizálódásával a történelem során, és felhívja a tagállamokat, hogy a nemzeti tantervekben helyezzenek erre nagyobb hangsúlyt.

E néhány kiragadott részlet is világosan mutatja, hogy a szövegből sugárzik a transznacionális, globalista, homogén európai történelmi tudat és emlékezetkultúra kialakítására való törekvés. A haladó eurokratákat bosszantja, ezért elítélik, hogy Európában a különböző (nemzeti) megemlékezési kultúrák „látens módon továbbra is versengenek, részben pedig összeférhetetlenek egymással”. Az Európai Parlament (baloldali többségének) utópikus – pontosabban disztópikus – jövőképében azonban a különböző megemlékezési kultúrák

végső soron az európai nyilvános szféra részeivé válnak, és abban egybeolvadnak.

A NEB elnökhelyettesének helytálló következtetése szerint

a nemzeti történelmek helyett az európai és globális történelemre való koncentrálás arra irányul, hogy egy-egy nemzeti közösségtől el lehessen venni a legnagyobb összekötő erőt: a közös történetek, emlékek élményét, a saját hősök tiszteletét, a saját áldozatok gyászolását.

„A nemzetek egyénisége felbomlik a formátlan tömegállamok nagy egységeiben… Spengler 2000–2200 között jósolta ezt. Én már megéltem” – írta naplójába Márai Sándor több mint hetven éve, nem sokkal Amerikába érkezése után, rezignáltan hozzátéve, hogy már Európában is „a tömeg közönye fojtogat mindent, ami emberiesség és egyéniség”. Mi azonban ne felejtsük Kölcsey két évszázados tanítását, hogy a haza múlt kora olyan, mint a szeretett apa, nagyapa élete, melynek történeteit – küzdelmeit, veszélyeit, örömeit, fájdalmait, sikereit és kudarcait – gyermekeinek, unokáinak elbeszéli. Ezek a történetek túlélik őt, s ezek emlékezete az egymásra következő nemzedékeket szellemi kapcsolatban tartja össze. Ezért:

Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg; s akármi kezdődjék ezentúl: az a régi többé nem leszen.

Habár az EP fenti állásfoglalása nem kötelező, nekünk kötelező nem elfogadni és beépíteni történelemtanításunkba, ha nem szeretnénk semmivé tenni, lenni, hagyni az őseink történeteiből összeálló saját történelmi tudatunkat, nemzeti emlékezetünket, ami magyar identitásunk és összetartozásunk fundamentuma. Az egynapos pillangók keringjenek csak a brüsszeli–strasbourgi fénycsapda körül.

Borítókép: Az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban (Fotó: Frederick Florin/AFP)