Közel egymillió ukrajnai menekültnek segített az ENSZ
A szervezet felszólította a harcban álló feleket, biztosítsák a segélyeket szállító konvojok áthaladását.
A szervezet felszólította a harcban álló feleket, biztosítsák a segélyeket szállító konvojok áthaladását.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy közben mégis ez a két ország az, amely nem kapja meg az EU-s kifizetéseket.

Mariupol vezetése kedden úgy fogalmazott: az orosz haderő halott föld hamvaiba bombázza a várost.

A háború humanitárius következményeiről szóló határozattervezetet várhatóan széles körben jóváhagyja majd a testület.

A konfliktus szereplőinek bevonásával felállított bizottság feladata az új alaptörvény kidolgozása.

A háború kezdete óta mintegy 3,3 millióan hagyták el az országot. Lengyelországba több mint kétmillióan érkeztek.

A határozat a vallásszabadságának jogát hangsúlyozza és felszólít a valláson alapuló megkülönböztetés megszüntetésére.

Az ukrán belügyminisztérium szerint egy orosz tábornok meghalt Mariupol ostroma közben.

Zelenszkij: Kijev folytatja a tárgyalásokat Oroszországgal.

Az ENSZ élelmezésügyi szervezete még az ukrajnai orosz invázió előtt állították össze az adatokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

December 6-án tartják következő háborúellenes gyűlésüket a digitális polgári körök.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.