Magyar fesztiválok Erdélyországban
Az Egyfeszt ikonikus turisztikai helyszíneket is beépített a kínálatába.
Az Egyfeszt ikonikus turisztikai helyszíneket is beépített a kínálatába.
Nem az egyik vagy a másik fél mellé kell állni, hanem a háborús felek közé.
A nyolcrészes sorozat az író Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című regényét dolgozza fel.
Meg kell találnunk mi az ami örök ebben a gyorsan változó világban.
A Nagyváradtól karnyújtásnyira fekvő Félixfürdőt Európa leggazdagabb hévízforrásának tartják. Ez a régi, patinás fürdőhely a múlt századfordulón élte fénykorát.
Képeslapunk abban a korban született, amikor a román fejedelemségekbe még mi exportáltuk a tusnádi borvizet.
Az „erdélyi V4-ek” működő példája, hogyan lehet mindenki hasznára együttműködni.
A Zöldfa utcai Csíki söröző nemcsak a helybeli sörivóknak lehet vonzó célpont, hanem a Nagyvárad főterére kíváncsi turistáknak is.
A Krónikának nyilatkozó ügyészség szerint megrendezett akcióról volt szó.
A kisebbségi lét hétköznapi nehézségeiről is mesél Zilahi Csaba kötete.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Október elsejétől tízezreknek lesz könnyebb a hozzáférés a csok pluszhoz, a falusi csokhoz és a babaváró támogatáshoz.
A kanári-szigeteki Lanzarotéra soha nem érkezett még annyi illegális bevándorló, mint most.
Emiliano Martínez legalább annyira ismert a vállalhatatlan viselkedéséről, mint a nagy védéseiről.
Ahhoz, hogy a falu virágozzon, nem kell más, mint egy erős, összetartó közösség – mondta az államtitkár.
A Z generáció tagjai hétköznapokon hat-hét, hétvégente pedig akár tíz-tizenkét órát töltenek az online térben.
Egyesek látni vélték a hatalmas állatot, de nem tanácsos túl közel menni hozzá.
Az olasz teniszező márciusban két alkalommal is pozitív doppingtesztet produkált.
A Fidesz–-KDNP kommunikációs igazgatója szerint csak a mentelmi jog érdekli a hazudós Magyar Pétert lopási ügye miatt.
A Századvég vezető elemzője szerint nagyon más stílusban nyilatkozott a Tisza Párt elnöke a köztévében, mint a rádióban.
Deák Dániel szerint a Tisza Párt elnökétől láttunk már sok 180 fokos fordulatot: már önmagában az is annak tekinthető, hogy most EP-képviselő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.