Megdöntötték Osvárt Andreát
Nem kellett sokáig udvarolni…
Nem kellett sokáig udvarolni…
A napokban a Kiss Kata Zenekar Erdélyi Magyar Örökség Díjat vehetett át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzattól.
A Fidesz egy olyan uniós parlamenti frakcióból lépett ki, melynek egyes delegációi már évek óta nem a konzervatív, kereszténydemokrata értékeket képviselik.
A rendezvénnyel a marosvásárhelyi születésű művész célja a zenei élményeken keresztül is erősíteni a magyar nemzeti identitást.
Erős nemzet családokból álló közösségekre épülhet. Napjaink igazi válsága antropológiai válság.
A stabil és konzekvens kormányzáshoz elengedhetetlen a gondolati mélység.
Varga-Damm Andrea szellemiségét tekintve jelenleg nem tudná megmondani, milyen értékrendet képvisel a párt.
Megúszható lenne a karácsonyi költekezési láz, ha kevésbé anyagias értékeket követnének az emberek, az értékrendváltás pedig igenis tanulható – állítja a Tudatos Vásárlók Egyesülete.
„Dönthetünk a kereszténységből kinőtt kultúránk és életformánk, szabadságunk és függetlenségünk mellett” – fogalmazott a házelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Clinton amit kap, nem teszi zsebre.
Ez mindent megváltoztathat.
Az idei januári 21,2 százalékos béremelés után további két alkalommal emelkedik a pedagógusok juttatása.
Gruber Zsombor újabb remek játékkal bizonyított a Ludogorec ellen is, de még mindig csak reménykedik.
A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy a katonai ellenállás céljai egyre távolabb kerülnek, miközben az ország gazdasága, demográfiája és jövője súlyos károkat szenved.
A Ferencváros magyar játékosok vezérletével jutott tovább a rájátszásba.
Digitális polgári kör a főváros jövőjéért.
Gruber Zsombor újabb remek játékkal bizonyított a Ludogorec ellen is, de még mindig csak reménykedik.
A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy a katonai ellenállás céljai egyre távolabb kerülnek, miközben az ország gazdasága, demográfiája és jövője súlyos károkat szenved.
A Ferencváros magyar játékosok vezérletével jutott tovább a rájátszásba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.