Hiányzik a világos értékválasztás a baloldalon

A 2010-es parlamenti választást követően nemcsak kormányváltás, hanem korszak-, és ezzel együtt egyfajta értékváltás is bekövetkezett Magyarországon – jelenti ki Deák Dániel a lapunknak készített elemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője írásában a kereszténydemokrata–polgári, valamint a baloldal által preferált értékeket hasonlítja össze, rámutatva: a stabil és konzekvens kormányzáshoz elengedhetetlen a gondolati mélység.

2020. 09. 09. 7:24
Oláh Lajos; Molnár Csaba; Bajnai Gordon; Lendvai Ildikó
Budapest, 2009. december 14. Oláh Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára (b2) ül Bajnai Gordon miniszterelnök (b) helyén a parlament plenáris ülésén. Jobbra Molnár Csaba kancelláriaminiszter, hátul, középen, Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke (j2). MTI Fotó: Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igazi szuverenitás

A kereszténydemokrata alapokon álló magyar kormány a gazdaságpolitikai kérdések mellett egyéb, a társadalmat érintő kérdésekben is világos értékválasztással rendelkezik. Elég csak a családtámogatási rendszer elképesztően nagy bővítésére gondolni, ami az elmúlt tíz év egyik legfontosabb jellemzője. A baloldal ezeket az intézkedéseket folyamatosan támadja, hiszen ők főként – nyugati társaikhoz hasonlóan – bevándorlással orvosolnák a demográfiai problémákat. A polgári lét megteremtése, a középosztály erősítése szintén olyan siker az elmúlt tíz évből, amely a baloldal hatalomra kerülése esetén megtörne, mert ők az államtól való függőséget erősítenék – világít rá Deák Dániel.

Ugyancsak fontos értékkülönbség a jobb- és a baloldal között, hogy míg a kormánypártok az ország szuverenitását igyekeznek erősíteni, addig a baloldal önfeladó külpolitikát folytatott, és ellenzékben is a Brüsszelnek való megfelelést hangsúlyozzák. Míg 2010 előtt a Gyurcsány–Bajnai-kormányok a brüsszeli diktátumokat kérdés nélkül elfogadták, addig Orbán Viktor rendre kiáll Magyarország nemzeti érdekeiért, és kemény tárgyalásokat folytat nyugat-európai partnereivel. Deák Dániel szerint további fontos különbség, hogy míg a jobboldal képes megfogalmazni Magyarország nemzeti érdekeit, a baloldal a globalizmusban és a nemzetközi trendek hangsúlyozásában gondolkodik. Jól példázza mindezt a 2015-ös migrációs válság, amelynek során a baloldal rendre kifogásolta, hogy a kormány nem hajlandó engedelmeskedni a nyugati kéréseknek, nem akar bevándorlókat befogadni. Orbán Viktor – Európában elsőként – kiállt a bevándorlásügyi szabályok szigorítása mellett, és egy tízmilliós ország miniszterelnökeként szembeszállt olyan európai nagyhatalmakkal, mint Németország vagy Franciaország.

Elvesztett identitás

Bármennyire is igyekszik magát demokratikusnak beállítani a baloldal a működése során, 2010 előtt a választók rendőrterrorral és az emberek semmibevételével találkoztak. Ezzel szemben a jobboldali kormánynak mindig is politikai alapvetése volt az emberek kormányzásba való bevonása, hiszen nélkülük, illetve velük szemben nem lehet sikeresen kormányozni. Az elemző kifejti: ennek leglátványosabb tanúbizonysága a nemzeti konzultáció intézményének megteremtése, amellyel az emberek már kilencedik alkalommal fejthették ki a véleményüket.

Az Orbán-kormányról még a kritikusai is elismerik, hogy világos értékválasztással és vízióval rendelkezik, ezáltal minden intézkedése jól beilleszthető abba a kereszténydemokrata, polgári felfogásba, amelyet évtizedek óta képvisel. Ez versenyelőnyt jelent a baloldallal szemben, amelynek pártjai elvesztették identitásukat, és a hatalomtechnikai alkukon kívül nem tudnak semmilyen kézzelfogható politikai, gazdasági és társadalmi alternatívát felmutatni – zárul az elemzés.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.