Vissza az értékekhez!

Erős nemzet családokból álló közösségekre épülhet. Napjaink igazi válsága antropológiai válság.

Farkas Péter 
2020. 12. 21. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A genderizmus elveti az emberi személy fogalmát, valamint az értelem és a szabad akarat antropológiai jelentőségét. Tagadja az ember kétneműségének létezését, a ­biológiai tulajdonságokat. A személyiséget és a szocializációt egymástól függetleníti, sőt egymás ellen fordítja. Azt követeli, hogy mindenki személyes irányultságának megfelelően választhassa meg nemét (lehet homoszexuális, transzszexuális, átoperáltathatja magát stb.) és teremthessen párkapcsolatot.

Azonban a család olyan természetes emberi közösség, amely nélkül nincs rendezett társadalom.

A keresztény házasság- és családeszmény túlélte az elmúlt kétezer év minden viharát. Egyrészt mert Isten erkölcsi törvényei örök érvényűek, másrészt mert az ember természetével összhangban van. Jézus úgy értelmezi a férfi és a nő teremtését, hogy a kettő egymást kiegészítő, harmonikus egységet alkot a házasságban. Ez az egység teremti meg az alapot arra, hogy az élet hordozójává, továbbadójává váljék az utódokban. A család a legelemibb közösség, ahol az ember által annyira igényelt szeretet működik, biztonságot és otthont ad.

A neoliberális Nyugat fel akar a család mellett minden egyéb természetes közösséget is számolni, így a nemzetet és a hit közösségeit is. Pedig csak e közösségeink révén van jövőnk! A kereszténység küldetése egy szekularizálódott, kohézióját elvesztett Európában az, hogy öröksége ápolásával és maradandó értékeinek továbbadásával visszaadja Európa tartását, identitását.

Napjaink szellemileg mérgezett légkörében a kereszténység evangelizációs küldetése sokkal időszerűbb, mint valaha. A jelenkori totális értékvesztés ellen az egyetlen, az örök evangéliumi üzenet hiteles bemutatása a megoldás. A jövő a Homo Cristianus.

A szerző szociológus, katolikus teológus

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.