A jegybankoktól függhet a tőzsdék idei szárnyalása
A BUX akár új csúcsot is elérhet, amihez csak tízszázalékos emelkedésre lenne szüksége – ez egyáltalán nem irreális.
A BUX akár új csúcsot is elérhet, amihez csak tízszázalékos emelkedésre lenne szüksége – ez egyáltalán nem irreális.

Miután kellően laza monetáris politikát folytat az Európai Központi Bank, csak indokolt esetben lépnek.

Amióta Lagarde az elnök, társadalmi és szociális kérdésekkel is foglalkozik az európai jegybank.

A hirtelen megjelent világjárvány következményei mindent felborítottak.

Az arany ármozgásában az amerikai elnökválasztás is szerepet játszhat, az ezüst követi értékesebb társát.

Kamatdöntő ülésén a monetáris kondíciók változatlanul hagyásáról határozott a Bank of England.

Egyértelműen elértük a mélypontot a gazdaságban, legalábbis Christine Lagarde szerint.

A látszólagos ellentmondást a dollár iránti kereslet csökkenése, a pénzpiacok megnyugvása indokolja.

Hazánkban stabil a helyzet, a gazdasági lépések nem terhelik túl a költségvetést.

Az elmúlt hónapokban rekordmennyiségű, több ezer milliárd dollár értékű állampapírt vett a Fed.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.