Piros lapok Liverpoolban, a Manchester United korábbi edzője kiröhögtette magát
Két korábbi angol válogatott játékos is óriási ostobaságot követett el.
Két korábbi angol válogatott játékos is óriási ostobaságot követett el.

A Premier League illetékesei szerint téves játékvezetői ítélet született.

A botrányhős újra a játékával került a középpontba, de ezt nem mindenki díjazza.

A Liverpool vezetőedzője az Everton elleni siker után közölte a döntését.

A címvédő öt mérkőzés után is hibátlan a Premier League-ben.

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is nagy rutinnal rendelkezik az Everton ellen, de a vezetőedző változtatásokról beszélt.

Bruno Fernandes lustának nevezte a játékot, további érkezőkre számít.

Eddig 56 060 néző volt a rekord.

Három, korábban sérüléssel bajlódó kulcsjátékos is bevetésre készen áll az Everton ellen.

Rio Ferdinand az Everton elleni derbi után szimulálással vádolta meg Szoboszlai Dominiket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Az ukrán külügyminiszter az EBESZ elnökével tárgyalt.

A beruházás tökéletesen illeszkedik a magyar nemzetgazdasági stratégiába – emelte ki a külügyminiszter.

Egy 6,5 megatonnás hidrogénbomba felrobbanásának megfelelő energia fog felszabadulni a becsapódás nyomán.

Az ukrán–magyar határszakaszon 4098-an léptek be Magyarországra vasárnap – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Elhárítandó akadályként tekint a szuverén nemzetek vétójogára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.