Híres zeneszerzők írtak szerepeket a hangjára
Száz éves lenne idősebb Domahidy László operaénekes, aki 1920. július 10-én született Debrecenben.
Száz éves lenne idősebb Domahidy László operaénekes, aki 1920. július 10-én született Debrecenben.

A július 14-i francia nemzeti ünnepen sem lehet ötezer fősnél nagyobb tömegrendezvényeket tartani.
A Balaton bizony nem nagy tó. Ázsiában, Afrikában, Kanadában a hasonló méretű tavak nevét nem is ismerjük idehaza.

31 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Kádár János, az MSZMP főtitkára, az 1956 és 1989 közötti korszak névadója.

Sir Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa július 7-én lesz nyolcvanéves.

Lendvai Ildikó a KISZ KB Kulturális Osztályának helyettes vezetőjeként 1980-ban több tucat oldalon keresztül jelentett.

A magyar történetírás még ma is miért szerénykedik. Merjünk hőseikre büszke magyarok lenni!

Móricz Zsigmond írásaiból a magyar lelkiismeret szól, törhetetlen igazságkereséssel.

Minderről a tudományos világ eddig semmit sem tudott.
Úgy éreztem, méltóbb módon nem is tudnék tisztelegni Fekete István emléke előtt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.