Közép-Ázsia délnyugati részének lakói legtöbbnyire nomádok. A férfiaknak magas, erőteljes alakjai összhangzásban állanak vakmerőségükkel és bátorságukkal, melynek vadászati és rabló-kirándulásaikon nem egy tanújelét adják. Habár hazugok, alattomosak és rablásra hajlandók: bizonyos nagylelkűség mégsem tagadható meg tőlök, melyre mindazon esetekben számítani lehet, midőn az ember arra hivatkozni kényszerül. Fájdalom, az utazónak igen sokszor kell magát e megalázásnak kitenni, ha bántatlanul akar átjutni területeiken. De ha sikerült valamely főnöknek barátságát megszerezni, akkor biztosságban tartózkodhatik emberei között minden veszély nélkül. Az ilyen barátsági viszonynak megkötése azonban nehezebb, mint az ember gondolná, mert gyakran megtörténik, hogy az utazót már messziről figyelemmel kisérik és tőrbe ejtik, még mielőtt az a szokásos ajándékokat felajánlhatná. S ezért elmulaszthatlan és szorosan megtartandó az a rendszabály, hogy az ember órákkal, sőt napokkal előbb követeket küldjön előre, kik megérkezését bejelentsék és lehetőleg sokat beszéljenek a pompás ajándékokról. Ezek régi fegyverekből, lőpor, golyó és mindenféle házieszközökből, rézsodronyból és üres boros üvegekből állanak. Bámulatos, hogy mi- és mennyiféle európai készítményt talál az ember egy-egy főnöknek kincstárában felhalmozva, mely legtöbbnyire a karavánok megrablásából származik. Ott hevernek össze-vissza tükrök, indiai szövetek, órák, konzervtartók, üvegnemüek, finom bútorszövetek, toilette-czikkek, mindenféle szinű és alakú nyakkendők, üres sörös és boros üvegek, lábbeliek és különösen sok fegyver és nyeregszerszám. Magától értetik, hogy mindezen csodadolgoknak tulajdonosa a legtöbb tárggyal nem tud mit csinálni, és sok darabról azt sem tudja, hogy mire való. Így nagyon komikusan hatott reám, midőn egy ily alkalommal datolyával és kókuszdióval szolgáltak a legünnepélyesebb módon olyan edényben, mely nálunk egy közelebbről nem jellemezhető rendeltetéssel bir.
