Talán mégsem augusztusban vívták meg a mohácsi csatát?

Az 1526-os mohácsi csatát az emlékezetben megőrződött augusztus 29. helyett valójában szeptember 8-án vívhatták meg a magyar és az oszmán seregek – számolt be erről és kutatásuk más új eredményeiről is a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum kutatását vezető Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzora az MTI-nek.

Udvar, 2020. április 28. Kutatók dolgoznak az egykori Hünkár Tepeszi (Császárdomb) helyén Udvar közelében 2020. április 28-án. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által finanszírozott kutatáson a Pécsi Tudományegyetem és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai dolgoznak a mohácsi csata feltételezett helyszínén. MTI/Sóki Tamás Fotó: Sóki Tamás

A mohácsi csata helyszínét is vizsgáló kutatócsoport vezetője felidézte: 1526. augusztus 29. a magyar történelem egyik legismertebb dátuma. Mohács emlékezete összekapcsolódott Keresztelő Szent János fejvételének napjával és így a királyát, vezetőit vesztő magyar nemzet gyásznapjává vált. „Augusztus 29. ezzel szakralizálódott. Szimbólumok épültek rá: a csata kétszáz éves emlékhelyét, a Csatatéri Emlékkápolnát Keresztelő Szent János nevére szentelték fel” – magyarázta a kutató.

Ha viszont a csata idején használt Julián-naptár szerint dátumozott írott források idejét átszámítjuk a Gergely-naptáréra, az évforduló szeptember 8. lenne – hangsúlyozta.

Magyarázata szerint a mohácsi csata kronológiai elhelyezését a hagyomány határozza meg. A 15-16. századi történeti események elmesélésekor ez a hagyomány a korszak írott forrásaiban – a szerzők vallási hátterétől függően – a keresztény, a muszlim vagy éppen a zsidó naptár, kalendárium jeles napjaiként jelenik meg. A naptárakat azonban időnként meg kellett reformálni, hogy a mindennapi élet és a vallásgyakorlás céljaira használhatók maradjanak, s azok a csillagászati jelenségekhez igazodni tudjanak.

Ez történt 1582-ben is, amikor XIII. Gergely pápasága idején a korabeli keresztény világban használt Julián-naptárnak a tavaszponthoz történt 10 napos „elcsúszását” korrigálták. Ezt a többi között azzal orvosolták, hogy 1582. október 4. után az azt követő tíz napot „kihagyták” és a negyedikét követő nap október 15. lett. A reformmal megtörtént a naptár korrekciója, a tavaszi napfordulót és más fontos csillagászati eseményeket is összehangolták vele. A fontos vallási ünnepek kiszámítása és a mezőgazdasági munkák tervezése, szervezése is sokkal racionálisabb lett. Megjegyezte, hogy a hagyomány ugyanakkor megreformálhatatlan, egy évben ünnepkör ünnepkört követ, az egyes időszakok, de a napok is vallási jelentőséget hordoznak; szimbolikus töltésük, történelmi konnotációjuk van. A praktikus okok, mint a vallásgyakorlás, a munkák megszervezése érdekében végrehajtott naptárreformok miatt elvált egymástól a szakrális (hagyományos-időnként igazított) és a szekuláris (pontosan mért) idő.

Mohácsra térve Pap Norbert kiemelte: ha az emléknapot átcserélnék, az teljes egészében „megzavarná” azt a Mohács-emlékezést, amelynek lassan fél évezredes nemzetépítő hagyománya van. A mai katolikus naptár szerint szeptember 8. Kisboldogasszony napja és nem hordoz a csatával kapcsolatos emlékezeti tartalmat. „Szűz Mária születésének napja örömünnep, ami nem is állhatna távolabb augusztus 29-nek a magyar történelemben játszott tragikus szerepétől” – tette hozzá.

A nemzeti gyásznap annak szimbolikus tartalma miatt ezért továbbra is augusztus 29-én van, ugyanakkor a kutatásban mégis azzal kell számolniuk, hogy a Gergely-naptár szerinti „szeptember 8-án volt az összecsapás, mert az az 1526. évi hadjárattal és magával a csatával kapcsolatos tényezőknek az értelmezésében is szerepet játszik”. Ezekről a professzor elmondta, hogy „a konkrét napi események kronológiájában a napkelte és a napnyugta máskor van a mostani és az akkori augusztus 29-én, mint szeptember 8-án. A történeti vizsgálatainkban ennek jelentősége van, hiszen az oszmán források a mohácsi események leírását a muszlim imaidőkhöz kapcsoltan adják meg, amelyek viszont csillagászati jelenségekhez kötöttek”.

Ahhoz, hogy a korábbinál pontosabban tudják rekonstruálni az eseményeket, a ma használatos Gergely-naptár szerinti szeptember 8-án – ami megfelel a forrásokban megjelenő 1526. évi augusztus 29-nek – a mohácsi síkságon mérhető helyi időt kell meghatározni. Azt az időt kell rekonstruálni, amelyet az oszmán csillagászok a helyi körülmények figyelembevételével ki tudtak számolni – mondta. Pap Norbert szerint egyebek mellett a magyar és az oszmán seregek mozgásakor is érdemes lehet figyelembe venni az augusztus 29. és szeptember 8. közötti másfél hét különbséget.

Az, hogy a termés mikor érik be, a betakarítás mikor történik, a hadjárat szervezése miatt fontos szempont volt. Csak a szántóföldeken zajló betakarítási munkálatokat követően történt ugyanis meg a magyar csapatok elindítása a mohácsi táborba. A seregállítás feltételei, az előkészületek vizsgálatakor érdemes figyelembe vennünk azt a körülményt, hogy a 10 nap „csúszás” a Julián-naptárban a vegetációs ciklus és a mezőgazdasági munkák szervezése esetében már számottevő különbség, amit érdemes figyelembe venni a hadjárat előkészületeinek vizsgálatakor.

A másik említésre érdemes körülmény, hogy a kis jégkorszaknak is nevezett hideg periódus miatt a november a 16. században téli hónappá vált. Az oszmánok a hadjárataikon az idő hidegebbre fordulásával kivonultak az országból: a fordulónap a Kászim-nap volt október 26-án, amelyet a Julián-naptár szerinti Szent Demeter napjához kötöttek. Egy október közepi kivonulás ennek alapján nem az ősz közepén történt, mint manapság, hanem az akkori ősz legvégén, sőt talán belenyúlt a télbe. „Éppen ezért a két naptár közötti különbséget és annak az időjárásra vonatkozó potenciális következményeit célszerű beszámítani mindkét fél hadvezetésének döntéseibe, persze nem csak 1526-ban” – fogalmazott.

Az új eredményekről Pap Norbert és kutatótársai – Gyenizse Péter, Kitanics Máté és Szalai Gábor – a Balkán Füzetek nevű kiadványban számoltak be.