Tóth Gabi is fellép a színház gyógyító erejéről szóló fesztiválon
Az énekesnő személyes történetekkel is készül a rendezvényre.
Az énekesnő személyes történetekkel is készül a rendezvényre.

Ismét lesz Deszka fesztivál Debrecenben.

Zentára figyel a színházi szakma április 18. és 21. között.

A bantu punktól a pszichedelikus rockig.

A fesztivál nyolc előadása alatt több mint 16 000 fős közönség vastapssal ünnepelte a FNC artistáit és táncosait.

Traub Viktória alkotása, a Cipők és paták kapott meghívást az Annecy Fesztiválra.

Az esemény új helyszíne mintegy tízezer főt képes befogadni.

Vurstli és körhinta is várja az érdeklődőket.

Előzenekart keres a rockbanda első fővárosi nagykoncertjéhez a Budapest Open Road Days 2024 motorosfesztivál.

Vonósnégyes-fesztivál az Esterházy-kastélyban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Élő közvetítéssel jelentkezünk.

Az Európai Néppárt háborúpárti politikája alól Magyar Péternek sem jár kivétel.

A tegnapi próba után ma már minden készen áll Miskolcon.

Borult marad az idő, csak kevés helyen szakadozik fel a felhőzet.

A döntést már most sokan kritizálják.

A világ összerezzen Donald Trump szavaitól.

Két külön időpontban is robbanások hallatszottak.

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója Tóth Alexről is beszélt.

We must resist being sucked into the vortex of war.

A modellfrissítés átfogó műszaki fejlesztéseket hozott a Toyota rossz hírű villanyautója, a bZ4X számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.