Művészeti fesztivál lesz Pesthidegkúton
Összművészeti előadásokkal, koncertekkel, színielőadásokkal várják a közönséget.
Összművészeti előadásokkal, koncertekkel, színielőadásokkal várják a közönséget.

Egy olaszországi fesztiválon ünnepelték a színészpárost.

A Bukovinában élő népek kultúráját ünneplik.

Egy magyar film világpremierje is szerepel a CineFesten.

A Magyar Állami Népi Együttes is ott lesz Mérán.

A fesztivál és nyári akadémia a fiatal művészeket helyezte a középpontba, valamint közelebb vitte a klasszikus zenét az emberekhez.

Az idei Kaposfest csatlakozik a Kaposvár150 programsorozathoz is.

Több mint kétszáz programot kínál a Kőfeszt, a nyugalom fesztiválja.

250 előadó, 120-nál is több szakmai program, mintegy ötven zenei esemény és száz kiállító az Edu sétányon.

Sajtóinformációk szerint két helyszínen is lövöldöztek a rotterdami nyári utcai fesztiválon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Annyira ittasak voltak, hogy nem is tudták, mit hoztak el.

Egy csárda lett a befutó, a vendégek alig hittek a szemüknek.

A Tisza „az európai háborús párt magyar lerakata” – írta a politikai igazgató.

Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A Liverpool szombati bajnokija előtt sokáig kell visszamenni az időben elrontott Szoboszlai-tizenegyesig.

Pécsi Ármin is megtette a magáét, hogy így alakuljon a bajnoki.

Verdi operája Sümegi Eszter és Boross Csilla címszereplésével tér vissza a Magyar Állami Operaház műsorára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.