A hun–türk nemzetek legnagyobb találkozója
Az idei Kurultaj – Magyar törzsi gyűlés programjaiból készítettünk ízelítőt.
Az idei Kurultaj – Magyar törzsi gyűlés programjaiból készítettünk ízelítőt.

Augusztus végén kezdődik a pannonhalmi XVIII. Arcus Temporum Művészeti Fesztivál

Táncünnep, barokk zene és színházi műhelymunka várja a közönséget.

Rendhagyó fesztiválkörkép a Petőfi-bicentenáriumra hangolódva.

A KaposFest a hazai és a nemzetközi művészvilág krémjével várja az érdeklődőket

A felvidéken rendezik az idei világtalálkozót.

A népi építészet emlékei, Wass Albert versének sorai, egy római sírkő mellett még kőleves is készül az egyik helyszínen.

A szervezők várakozásait is felülmúló érdeklődés övezte a Mathias Corvinus Collegium második fesztiválját Esztergomban.

Szikora Róbert a ValMar-duóval együtt először adta elő koncerten közös dalukat.

Augusztus 4-től 6-ig ismét külföldi sztárfellépők, valamint hazai dzsesszelőadók lépnek fel a Balaton-felvidéki településen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.