Iskolai bántalmazás: a szülők mellett a pedagógusok felelőssége a gyerekek védelme
A mediáció lehet az erőszak egyik ellenszere?
A mediáció lehet az erőszak egyik ellenszere?
Úgy tűnik, új módszert találtak Németországban arra, hogy elfogadtassák az emberekkel a sorkatonaságot, már úgy beszélnek róla, mint a fiataloknak szóló tervről.
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Szerintük a németek „túl sokat dolgoznak”, a fiatalok pedig depressziósak. Inkább megadóztatnák a gazdagokat.
Sokatmondó felmérés készült Németországban arról, hogy mit gondolnak a fiatalok a demokráciáról és a politikáról.
Európai viszonylatban is közelíti a hazai szektor a teljes foglalkoztatás állapotát.
Potápi Árpád János államtitkár szerint előrelépés, hogy megtört a fagyos csend a magyar–ukrán viszonyban.
London polgármestere felülvizsgálná a Brexit feltételrendszerét
A fiatal gondolkodás nélkül segített a bajbajutott hölgynek.
Egyikük betörésben is részt vett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.
Szoros eredmény született a lengyel elnökválasztás második fordulójában az első exit poll eredmények szerint.
Iga Swiatek továbbjutott, de megszenvedett a győzelemért a nyolcaddöntőben.
Az intézményben többen megsérültek.
Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda délután szavazott Krakkóban az elnökválasztás második fordulójában.
A Fidelitas képviselői európai és amerikai patrióta barátaikkal elmentek a déli határzárhoz, hogy megmutassák, hogyan lépünk fel mi, magyarok az illegális migráció ellen.
Tombol a kettős mérce.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda délután szavazott Krakkóban az elnökválasztás második fordulójában.
A Fidelitas képviselői európai és amerikai patrióta barátaikkal elmentek a déli határzárhoz, hogy megmutassák, hogyan lépünk fel mi, magyarok az illegális migráció ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.