Dömötör Csaba szerint ezt kell tenni az európai mindennapok biztonságáért + videó
Németországban 127 antiszemita indíttatású fizikai támadást jegyeztek fel, Magyarországon egyetlenegyet.
Németországban 127 antiszemita indíttatású fizikai támadást jegyeztek fel, Magyarországon egyetlenegyet.

Már csak egy pszichológus hiányzik a pártelnökségből.

Nehéz az árulók élete – figyelmeztetett a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.

A TUDATOS POLGÁR – Lelepleződött a baloldal összeesküvése, de meg kell értenünk, hogy miért jutottunk ilyen mélyre.

Már nem a problémák megoldását képviseli, hanem maga vált azzá.

Megvitatta a parlament a kormány előterjesztését.

A helyzet egyre romlik Erzsébetvárosban.

A Tisza Párt elnöke hónapok óta képtelen uralni a közbeszédet, és egyre látványosabban próbálkozik a kormánypártok kampánystratégiájának koppintásával.

Beköszöntene az ezerforintos benzin korszaka a tiszás energetikai intézkedésekkel.

Hiába vártak a főváros közbelépésére, a budapesti Fidesz tüntette el a belvárosban éktelenkedő szégyen graffitit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Európa a rossz példa.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

Van remény, hogy a vesztébe rohanó Nyugat-Európa közép-európai segédlettel mégis megmenekül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.