Fidesz az MSZP-nek: Ha segíteni nem tudnak, legalább ne hátráltassanak!
A kormány elképesztőnek nevezte a szocialisták hozzáállását a járványügyi helyzetben.
A kormány elképesztőnek nevezte a szocialisták hozzáállását a járványügyi helyzetben.
Egy Bruck Gábor nevezetű, önmagát egykor kampánygurunak tartó senkiházi mondja ezt a Fidesz szavazóiról.
Hollik István számos kérdést feltett, amelyekre valamiért nem válaszol a budapesti főpolgármester.
Az ideológiai vitákat ne keverjük össze a járványhelyzettel! – kommentálta a helyzetet Hidvéghi Balázs.
A hódmezővásárhelyi önkormányzati intézmények több száz dolgozójának csökkenne a bére a felére.
A fővárosi önkormányzat által fenntartott Pesti úti Idősek Otthonának hetekig nem volt főállású orvosa.
Az EP-ben a koronavírus okozta válság idején sem sikerült félretenni a támadó politikai és ideológiai vitákat.
Elindult a Fidesz angol nyelvű honlapja, hogy hiteles információt nyújtson a kormánypárt döntéseiről.
Novák Katalin kiemelte: a honlap célja az, hogy véget vessen a tömegesen megjelenő álhírgyártásnak.
Megdöbbentőnek tartja a VII. kerületi polgármester lépését a Fidesz erzsébetvárosi szervezete.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.