Azt azonban nem tudták a polgárok, hogy országos szinten, a makrogazdaságban mi a helyzet. Nem tudták például a Kádár-rezsim idején, hogy súlyosan eladósodtunk a külföldnek, s ennek olyan következménye lehet, hogy hiába dolgozunk becsületesen, mégis megszorításokra lesznek. Azért, hogy ki tudjuk fizetni – külföldre – a kamatokat, az adósságszolgálatot. Ezekről az átlagembernek fogalma se volt. Az 1980-as évek második felében már voltak megszorítások, mert adósságainkat csak az IMF segítségével tudtuk menedzselni, az IMF pedig szigorú költségvetési megszorításokat írt elő. A szocialista rendszer utolsó három évében ezért már csökkentek a reáljövedelmek. Meg is bukott a rendszer.
Azt azonban nem tudták az emberek, hogy a piacgazdaságra való áttérés sem lesz olyan „bársonyos forradalom”, mint azt a békés politikai átmenet sugallta. Öröklött adósságaink fizetéséhez az új kormányzatnak is megszorításokat kellett alkalmaznia. Nem tehetett mást. Az átmenet súlyos válsággal járt. A reálbérek, reáljövedelmek mélypontra zuhantak, különösen a Horn-kormány idején (Bokros-csomag). A rendszerváltást követően minden kormány megbukott, amelyik nem tudta a jövedelmeket feltornászni, legalább az 1990-es indulás szintjére. Az emberek kétségbeesetten szavaztak a mindenkori ellenzékre: hátha az majd javít a helyzeten.
Húsz év alatt csak egyszer újrázott egy politikai erő, a Gyurcsány-kormány, de az is csak azért, mert a megszorítások halogatását külföldi eladósodással kerülte el, mint szocialista elődei. Ugyanolyan szintre vitte fel a külföldi államadósságot, mint amekkora a rendszerváltozás beköszöntésekor volt. Olyan költségvetési hiányokat idézett elő, hogy az arányaiban hasonlított a kis híján államcsődbe került Görögország hiányára. Amikor 2008-ban kitört a nagy pénzügyi válság, és beszűkültek a külső források, elkerülhetetlenül szigorítania kellett; a reáljövedelmek ekkor ismét csökkentek. Meg is bukott a Bajnai-kormány.
A 2010-es választáson kétharmados parlamenti többséget kapott Fidesz–KDNP-kormány a gazdasági válságkezelés után elkezdte emelni a reálbéreket. Olyan gazdaságfejlesztési politikát valósított meg, amely a GDP és az export dinamikus növekedéséhez vezetett. Nem nőtt az államadósság – egészen addig, amíg a koronavírus okozta válság minden országban meg nem emelte azt. Egyre nagyobb arányban hazai valutával sikerült a hiányt fedezni, vagyis csökkent a függésünk a külföldi tőkétől. A reálkeresetek pedig 2013 óta folyamatosan emelkedtek!
És láss csodát: az emberek elsöprő többséggel szavaztak e kormányzó erőre, egymás után háromszor! Nem állítjuk, hogy csak a reálbéreknek volt szerepük a sorozatos győzelmekben. „Nem csak kenyérrel él az ember.” A kormány teljes politikája, nemzeti érdekeink külpolitikai védelme is benne van. De azért mégsem véletlen, hogy sikerült.
