Kiss László csillagász: Én lennék a legboldogabb, ha kiderülne, egy ufó idegenek űrhajója
A vad teóriák előre viszik, ám a legvadabbak hátráltatják a tudományt – állítja Kiss László csillagász.
A vad teóriák előre viszik, ám a legvadabbak hátráltatják a tudományt – állítja Kiss László csillagász.

Nagy bejelentést tett a NASA.

50 év után először tartanak meghallgatást ufóügyben az amerikai kongresszusban.

Az objektum 210 000 kilométer per órás sebességgel lépett a Föld légkörébe.

Visszatérő kérdés, hogy a Földön kívül is van-e élet.

Az emberi civilizációt olyan mikrobák fenyegetik, amikkel az immunrendszerünk korábban még egészen biztosan nem találkozhatott.

A Pentagon 144 nehezen vagy semmivel sem magyarázható különleges égi objektumról számolt be. Nemzetbiztonsági okból folytatják a kutatást.

Jung szerint az idegenek észlelésével a megélt idő, az aión új korszakába értünk.

A Vénusz felhői nagyjából 90 százalékban tartalmaznak kénsavat. A földi mikrobák ebben elpusztulnának.

Tízmillió csillag átvizsgálása sem mutatta földönkívüliek jelenlétét – legalábbis egyelőre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.

Baróti Lajos pályafutása itthon páratlan, négy világbajnokságon is irányította a válogatottat

A természettudomány nem csak képletek és laborok világa: ott van a karácsonyi fények színeiben, az időjárás szeszélyeiben.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.