A földönkívüliek repülő csészealjairól szóló híreket sokan nagy érdeklődéssel fogyasztják lassan több mint egy évszázada. Mások azonban megmosolyogtató badarságként tekintenek arra a lehetőségre, hogy idegen civilizációk képviselői jelenjenek meg a Föld légterében. Ez a nézetkülönbség nem okvetlenül áll összefüggésben az iskolai végzettséggel.
Tizenegy évvel ezelőtt a neves brit asztrofizikus, Stephen Hawking nyilatkozott a Discovery Channel egyik sorozatában a földönkívüliek jelentette veszélyről. 2020 nyarán a NASA azért indított szondát a Marsra, hogy a talajminták segítségével többek között a földön kívüli életet kutassa. A Perseverance (Állhatatosság) nevű marsjárónak néhány hét múlva kell megérkeznie a bolygóra.
Természetesen ez a felfokozott érdeklődés a politikát sem hagyta érintetlenül. Az ALH 84001 meteorit mikrozárványairól maga Bill Clinton tett televíziós bejelentést, de a földön kívüli életről nyilatkozott már Hillary Clinton és Barack Obama is.
Egészen más módon közelítette meg a kérdést Carl Gustav Jung svájci pszichiáter, aki Titokzatos jelek az égen című könyvében áttekintette az ufóészlelések történetét, és foglalkozott ezek lehetséges magyarázatával a lélektan szempontjából. Jung szerint az első nagy figyelmet keltő ufóhír a második világháború végén kapott lábra, amikor Svédország felett észleltek titokzatos lövedékeket. Igaz, földönkívüliek miatti tömegpánikra jóval korábban is volt már példa: Orson Welles 1938-as rádiójátékának, a Világok harca bemutatásának Amerika-szerte, de főként New Jersey államban pszichózis lett a következménye.
Jung csokorba szedte a földönkívüliek járműveiről és magukról a földönkívüliekről szóló leírásokat, amelyek némileg ellentmondásosak.
A marslakók hol egy méter körüli magasságúak, hol óriások, a repülő csészealjak mérete is nagyon ingadozik. Az asztronauták technikai fölénye vitathatatlan, a Föld lakói iránt megmutatkozó érdeklődésük már önmagában is a magasabb intelligencia jele. Olykor jóságos bölcsek, más alkalommal gonoszak és ellenségesek.