Kiss László csillagász: Én lennék a legboldogabb, ha kiderülne, egy ufó idegenek űrhajója

Az elmúlt években uralták az újságok szalagcímeit a csillagászat és fizika területéről felkapott, érdekesnek és sokszor őrültnek hangzó elméletek. Kiss László csillagásszal, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatójával arról beszélgettünk, hogy paradigmaváltás vagy a média szenzációhajhászása áll-e a jelenség mögött. Egyben arra is meghatározást kértünk, ki az elmélész.

Kiss László csillagász Fotó: Mirkó István

– „Az univerzum kétszer annyi idős lehet”; „Hologramban élünk” – olvashatjuk szalagcímekben. Beszélhetünk-e paradigmaváltásról vagy csak az újságírók szeretik felkapni a különös elméleteket? — kérdeztük Kiss Lászlótól. 

– Ha elvonatkoztatunk az áltudományos marhaságoktól és a gyíkemberektől, akkor azt mondhatjuk: régebben is előfordult olyan, hogy a fősodorhoz tartozó tudomány képviselői a határokat feszegető gondolatokkal rukkoltak elő. Ez iránt például a fizika mindig is rendkívül toleráns volt: a legrangosabb szaklapok máig lehoznak alternatív magyarázatokat fizikai jelenségekre, ha a szerzők a tudományos módszert használják.

– Tudna példát mondani?

– Mordehai Milgrom izraeli elméleti fizikus az 1980-as évek óta küzd azzal, hogy nem tetszik neki a sötét anyag, amelynek ugyan van tömegvonzása, egyben tartja a galaxisokat, de nem látszik. Milgrom szerint a newtoni tömegvonzás törvényét — a távolság négyzetével fordítottan arányos a fellépő vonzó erő — módosítani kell: ez a módosított newtoni dinamika (MOND) elmélete. A teória lényege, hogy a tömegvonzás kis gyorsulások esetén eltér az 1/r2-től. Ez lehet akár egy plauzibilis feltevés is: ki mondta, hogy Newtonnak minden skálán igaza van? Hiszen az einsteini általános relativitáselmélet is megmutatta, hogy vannak korlátai a newtoni fizikának a fekete lyukak közelében.

– Ez az elmélet mára bekerült a fősodorba?

– Nem, de Milgrom nem adja fel. Tizenöt évvel ezelőtt én is beleártottam magam, több ezer csillag sebességeloszlását tanulmányoztam a Sydney-i Egyetem munkatársaként. A végkövetkeztetésem, hogy az akkor elérhető mérési pontossággal nem lehet különbséget tenni a módosított newtoni dinamika és a klasszikus dinamika között. A szenzációhajhász tudományos megközelítések elszaporodásának egyik fő oka, hogy a csillagászat mai eszközei egyre inkább tesztelhetővé tesznek olyan kérdéseket, amelyek korábban a science fiction kategóriájába tartoztak.

— Tehát profitálni lehet az „elvadultabb” elméletek megjelenéséből is.

– Ezeket el szoktam olvasni, néha a Facebook-oldalamon megosztom őket „napi sci-fi” címszóval, a követőim szeretik. Ma a tudományos eredmények közlésénél nagyon fontossá vált a nyílt hozzáférésű publikálás, vagyis azok a cikkek, amelyek felkerülnek az arxiv.org preprint szerverre. Ezeket átböngészem reggelente, vadászva a magyar szerzők munkáira. A cikkek tehát a klasszikus tudományos közlés felületein jelennek meg, ahol őrült „elmélészekkel” nem találkozunk.

Nem minden azonosítatlan repülő tárgy az, aminek látszik. Fotó: Pexels

– Kik azok az elmélészek?

– Az általam ismert elmélészek tipikus profilja egy nyugdíjas mérnök, aki egész életében törte a fejét valamin, ami jobban érdekli a munkájánál, és meggyőzte magát 60-70 éves korára, hogy Einstein tévedett, az általános relativitáselmélet egy ostobaság. Tipikusan nem tudnak angolul, nem ismerik a tudományos publikálás mechanizmusait, és tőlem várják el, hogy az ő vad elméletüket fogadtassam el.

– Rendszeresen kap ilyen „világmegváltó” munkákat?

– Jellemzően havonta egyszer, és nemcsak e-mailben érkeznek, hanem olykor saját kiadású könyv formájában. Egy visszatérő elmélész újságból kivágott betűkből olykor oldalakat rak ki. Elmélészek minden tudományterületen vannak, de különösen sokan gondolják magukat csillagásznak. 

– A vadabb hírek mellett akadnak szelídebbek is: beszélgetésünk idején tartják a World Science Forumot (WSF). Mi ennek a jelentősége?

– A WSF magyar kezdeményezés volt az 1990-es évek végén, amelyet kétévente tartanak és minden második alkalommal Budapesten van az összejövetel. A résztvevőket szétosztják kisebb csoportokra, vannak közöttük természettudósok, tudománydiplomaták, finanszírozók és arról beszélgetnek, hogy merre megy a tudomány.

– Ez kicsit elrugaszkodott diskurzusnak tűnik…

– Pedig a tudománynak társadalmi haszna van. A háborúk, éhínség mind szakpolitikai kérdések sorát vetik fel, amelyek tudományos kutatásokat alapoznak meg. A 2015-ös migrációs válság idején a CSFK Földrajztudományi Intézetben voltak migrációkutató szakemberek, akik feladatul kapták a kormánytól, hogy mutassák be a következő években várható hatásokat. Az okos szakpolitika használja a tudósokat, és egy World Science Forumon a kávészünetben vagy egy díszvacsorán lehet megbeszélni a legnyitottabban a jó gyakorlatokat. Ez az esemény felteszi Magyarországot a tudománydiplomácia térképére. 

– Az utóbbi években feltűnően megszaporodtak a hazai médiában a magyar csillagászok felfedezéseiről szóló hírek. Az eredmények száma nőtt meg, vagy a tudománykommunikáció lett hatékonyabb?

– Mind a kettő. Amikor 2009-ben hazaköltöztem Sydney-ből, akkor én voltam a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet harmincadik csillagásza. Most 67 főállású csillagász dolgozik az intézetben, nem kis részben a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjának köszönhetően, de elnyertünk támogatást az Európai Kutatási Tanácstól (ERC) vagy épp az Európai Űrügynökségtől. Ráadásul mára a csillagászati intézet negyede külföldi szakemberekből áll. A hivatalos munkanyelv angol, a kör-e-maileket magyarul és angolul írjuk.

– Kiket tart nagy igazolásnak?

– Például 2014-ben érkezett hozzánk Maria Lugaro, akit Ausztráliából csábítottunk át. Nagyon jó külföldi kapcsolatrendszere van, és kiváló együttműködéseket hozott a nukleáris asztrofizika területén, ami korábban nem létezett a csillagászati intézetben. Három évvel ezelőtti leigazolásom Stephen J. Mojzsis, aki második generációs ’56-os magyar az Egyesült Államokból. Pár éve Európába szeretett volna költözni, és korábbi budapesti élményei, illetve váci rokonsága nyomán megkeresett, hogy tudnék-e helyet biztosítani neki. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatra a Maróth Miklós elnök úr által kilobbizott forrásemelés miatt tudtuk őt leszerződtetni.

– És a kommunikációs vonal?

– 2017-ben hoztuk létre a Magyar Csillagászat Nonprofit Kft.-t, amelynek kimondottan az volt a célja, hogy segítse a tudománykommunikációt. 2019-ben nyitotta meg a kapuit a Svábhegyi Csillagvizsgáló interaktív élményközpontunk, ami gyorsan be is zárt 2020-ban a Covid miatt, de aztán újranyitottuk. Van külön kommunikációs csapatunk, akik a sajtóhíreket állítják elő, gondozzák a honlapjainkat, közösségimédia-felületeinket. Közben a Covidnak köszönhetően magam is elindítottam egy saját brandet. Nemrég érte el a YouTube-csatornám a háromszázadik videóval a kétmillió megtekintést és az egymillió óra nézési időt. Vagyis három és fél év alatt összesen – különböző képernyőkön – több mint száz évet beszéltem. Ez saját hobbivá nemesedett.

– Nemrég nagy pályázatot nyertek: az ERC Synergy Grant részeként exobolygók kőzetösszetételét vizsgálhatják. Talán a laikus érdeklődők számára is világos, hogy a csillagok összetételét a színképük vizsgálata alapján határozzák meg. Ugyanezzel a módszerrel vizsgálható az exobolygók légköre, ha elhaladnak a csillaguk előtt. De hogyan állapítják meg a kőzetek összetételét ilyen irdatlan távolságokból?

– A Steve Mojzsis által vezetett projekthez számításokat kell végezni a légkör alján megjelenő kőzetek kapcsán, valamint a bolygó nappali oldaláról visszavert fény a kőzet tulajdonságait mutatja meg. Ha a bolygó a mi szemszögünkből a csillag előtt van, akkor a légkörét látjuk, ha pedig a csillag van közelebb hozzánk, akkor a felszínét. Ezeket az exobolygókat a James Webb-, majd pedig az Ariel-űrtávcsövekkel tudjuk megvizsgálni. Azt már tudjuk, hogy nagyobb exobolygók, gázóriások esetében működik a dolog.

– Bár sokat beszélt a témáról és ezért óva intett, hogy szóba hozzam, de mégis: ejtsünk szót a földönkívüliekről. Osztja az álláspontot, miszerint olyan sok égitest van a világegyetemben, hogy muszáj létezniük?

– A tudomány válasza erre ma, hogy nem tudjuk. Van egy kritikus érték, amiről fogalmunk sincs: ez az élet kialakulási valószínűsége. Ha ez nagyságrendekkel kisebb, mint ahány csillag és bolygó létezik az univerzumban, akkor nem hemzseg az élettől a világegyetem. De ha mindenhol kialakul, ahol számára a feltételek adottak, akkor az univerzum zsizseg az élettől.

A NASA James Webb-űrteleszkópja. Fotó: Profimedia

– Ha így van, merre keressük?

– Nem nagyon hiszek abban, hogy a James Webb ilyesmire bizonyítékot talál, szerintem a Naprendszer sokkal érdekesebb. A Jupiter Europa holdjának jégpáncélja alatt olyanok a körülmények, mint a Csendes-óceán fenekén. Ha ott élnek extremofil lények, akkor az Europán miért ne tudnának? Ha bebizonyosodna, hogy a Marson egykor volt élet, az azt jelentené, hogy az két szomszédos égitesten is kialakult, amiből arra következtethetünk, hogy ennek a valószínűsége nem egy pici szám, hanem nagy.

– Tavaly az amerikai kongresszus előtt hírszerző tisztek és vadászpilóták számoltak be arról, hogy nem vagyunk egyedül. Mit gondol erről csillagászként?

– Én lennék a legboldogabb, ha kiderülne valamelyik ufóészlelés kapcsán, hogy idegenek űrhajója, de ebben nem hiszek. Hozzáteszem: hinni a templomban kell. Attól még, hogy valamiről nem tudjuk, micsoda, nem következik belőle, hogy egy idegen űrhajó. Ez nagy logikai bakugrás. Ha a tudomány megjelenik ezen a területen, és erre láthattunk példákat, akkor kiderülhet az igazság.

– Mégis, az egészben az a legérdekesebb, hogy hitelesnek tűnő emberek beszélnek a kérdésről.

– Minden területen vannak őrültek és elmélészek. Világunk azonban sokkal unalmasabb hely, mint amit a hollywoodi filmek sugallnak.

Borítókép: Kiss László csillagász (Fotó: Mirkó István)