– „Az univerzum kétszer annyi idős lehet”; „Hologramban élünk” – olvashatjuk szalagcímekben. Beszélhetünk-e paradigmaváltásról vagy csak az újságírók szeretik felkapni a különös elméleteket? — kérdeztük Kiss Lászlótól.
– Ha elvonatkoztatunk az áltudományos marhaságoktól és a gyíkemberektől, akkor azt mondhatjuk: régebben is előfordult olyan, hogy a fősodorhoz tartozó tudomány képviselői a határokat feszegető gondolatokkal rukkoltak elő. Ez iránt például a fizika mindig is rendkívül toleráns volt: a legrangosabb szaklapok máig lehoznak alternatív magyarázatokat fizikai jelenségekre, ha a szerzők a tudományos módszert használják.
– Tudna példát mondani?
– Mordehai Milgrom izraeli elméleti fizikus az 1980-as évek óta küzd azzal, hogy nem tetszik neki a sötét anyag, amelynek ugyan van tömegvonzása, egyben tartja a galaxisokat, de nem látszik. Milgrom szerint a newtoni tömegvonzás törvényét — a távolság négyzetével fordítottan arányos a fellépő vonzó erő — módosítani kell: ez a módosított newtoni dinamika (MOND) elmélete. A teória lényege, hogy a tömegvonzás kis gyorsulások esetén eltér az 1/r2-től. Ez lehet akár egy plauzibilis feltevés is: ki mondta, hogy Newtonnak minden skálán igaza van? Hiszen az einsteini általános relativitáselmélet is megmutatta, hogy vannak korlátai a newtoni fizikának a fekete lyukak közelében.
– Ez az elmélet mára bekerült a fősodorba?
– Nem, de Milgrom nem adja fel. Tizenöt évvel ezelőtt én is beleártottam magam, több ezer csillag sebességeloszlását tanulmányoztam a Sydney-i Egyetem munkatársaként. A végkövetkeztetésem, hogy az akkor elérhető mérési pontossággal nem lehet különbséget tenni a módosított newtoni dinamika és a klasszikus dinamika között. A szenzációhajhász tudományos megközelítések elszaporodásának egyik fő oka, hogy a csillagászat mai eszközei egyre inkább tesztelhetővé tesznek olyan kérdéseket, amelyek korábban a science fiction kategóriájába tartoztak.
— Tehát profitálni lehet az „elvadultabb” elméletek megjelenéséből is.
– Ezeket el szoktam olvasni, néha a Facebook-oldalamon megosztom őket „napi sci-fi” címszóval, a követőim szeretik. Ma a tudományos eredmények közlésénél nagyon fontossá vált a nyílt hozzáférésű publikálás, vagyis azok a cikkek, amelyek felkerülnek az arxiv.org preprint szerverre. Ezeket átböngészem reggelente, vadászva a magyar szerzők munkáira. A cikkek tehát a klasszikus tudományos közlés felületein jelennek meg, ahol őrült „elmélészekkel” nem találkozunk.
– Kik azok az elmélészek?
– Az általam ismert elmélészek tipikus profilja egy nyugdíjas mérnök, aki egész életében törte a fejét valamin, ami jobban érdekli a munkájánál, és meggyőzte magát 60-70 éves korára, hogy Einstein tévedett, az általános relativitáselmélet egy ostobaság. Tipikusan nem tudnak angolul, nem ismerik a tudományos publikálás mechanizmusait, és tőlem várják el, hogy az ő vad elméletüket fogadtassam el.
– Rendszeresen kap ilyen „világmegváltó” munkákat?
– Jellemzően havonta egyszer, és nemcsak e-mailben érkeznek, hanem olykor saját kiadású könyv formájában. Egy visszatérő elmélész újságból kivágott betűkből olykor oldalakat rak ki. Elmélészek minden tudományterületen vannak, de különösen sokan gondolják magukat csillagásznak.
– A vadabb hírek mellett akadnak szelídebbek is: beszélgetésünk idején tartják a World Science Forumot (WSF). Mi ennek a jelentősége?
– A WSF magyar kezdeményezés volt az 1990-es évek végén, amelyet kétévente tartanak és minden második alkalommal Budapesten van az összejövetel. A résztvevőket szétosztják kisebb csoportokra, vannak közöttük természettudósok, tudománydiplomaták, finanszírozók és arról beszélgetnek, hogy merre megy a tudomány.
– Ez kicsit elrugaszkodott diskurzusnak tűnik…
– Pedig a tudománynak társadalmi haszna van. A háborúk, éhínség mind szakpolitikai kérdések sorát vetik fel, amelyek tudományos kutatásokat alapoznak meg. A 2015-ös migrációs válság idején a CSFK Földrajztudományi Intézetben voltak migrációkutató szakemberek, akik feladatul kapták a kormánytól, hogy mutassák be a következő években várható hatásokat. Az okos szakpolitika használja a tudósokat, és egy World Science Forumon a kávészünetben vagy egy díszvacsorán lehet megbeszélni a legnyitottabban a jó gyakorlatokat. Ez az esemény felteszi Magyarországot a tudománydiplomácia térképére.
– Az utóbbi években feltűnően megszaporodtak a hazai médiában a magyar csillagászok felfedezéseiről szóló hírek. Az eredmények száma nőtt meg, vagy a tudománykommunikáció lett hatékonyabb?
– Mind a kettő. Amikor 2009-ben hazaköltöztem Sydney-ből, akkor én voltam a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet harmincadik csillagásza. Most 67 főállású csillagász dolgozik az intézetben, nem kis részben a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjának köszönhetően, de elnyertünk támogatást az Európai Kutatási Tanácstól (ERC) vagy épp az Európai Űrügynökségtől. Ráadásul mára a csillagászati intézet negyede külföldi szakemberekből áll. A hivatalos munkanyelv angol, a kör-e-maileket magyarul és angolul írjuk.
– Kiket tart nagy igazolásnak?
– Például 2014-ben érkezett hozzánk Maria Lugaro, akit Ausztráliából csábítottunk át. Nagyon jó külföldi kapcsolatrendszere van, és kiváló együttműködéseket hozott a nukleáris asztrofizika területén, ami korábban nem létezett a csillagászati intézetben. Három évvel ezelőtti leigazolásom Stephen J. Mojzsis, aki második generációs ’56-os magyar az Egyesült Államokból. Pár éve Európába szeretett volna költözni, és korábbi budapesti élményei, illetve váci rokonsága nyomán megkeresett, hogy tudnék-e helyet biztosítani neki. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatra a Maróth Miklós elnök úr által kilobbizott forrásemelés miatt tudtuk őt leszerződtetni.
