– Kapu Tibort több mint 240 jelentkező közül választották ki végül a feladatra. Mi teszi a jó űrhajóst?
– Csillagászként nem vagyok a téma szakértője, de az Európai Űrügynökség (ESA) működésébe belelátó szakemberként annyit azért el tudok mondani, hogy kiváló fizikai és lelki erőnlétre biztosan szükségük van. Lelkire miért? Gondoljunk csak bele, hogy a Nemzetközi Űrállomáson hogyan néz ki egy nap: mindössze nagyjából kilencven percig tart, azaz napjában tizenhatszor megkerülik a Földet. Ráadásul mindezt a súlytalanság állapotában. Közben rendkívül monoton, de egész napos munkát végeznek. Emellett jó, ha napi öt-hat órát tudnak aludni.
Az evolúció nem erre fejlesztette ki a szervezetünket – ezek együttes elviselése óriási megpróbáltatást jelent.
Nem véletlenül vetették alá több terheléses vizsgálatnak a jelölteket. Sőt érdekesség, hogy a kiválasztásnál még akár egy tömött fog is jelenthet problémát: ha az a repülés során kiesne, az űrhajósnak és a Nemzetközi Űrállomásnak sem tenne jót.
– A dicsőségen kívül miért jó ez Magyarországnak?
– Tudja, honnan származik a számítógépek indításánál a „bootol” – angolul „csizmázik” – elnevezés? Münchhausen bárónak van egy története, miszerint beragadt a mocsárba, mire ő a saját csizmájánál fogva ráncigálta ki magát. Nyilvánvalóan ez fizikai képtelenség, de erre utal a kifejezés: a számítógép is „önmagát indítja el”. Hasonló módon az űrhajós kiképzéséhez szükséges háttér megteremtése egyfajta „bootolása” a magyar űrszektornak. Nem állítom, hogy korábban ne létezett volna magyar űripar. Az viszont biztos, hogy egy napjainkban zajló kiképzés nagyon másmilyen, mint Farkas Bertalan idejében volt. Emellett ahogyan az űrkutatás a magukra adó országok önbecsülését erősíti, úgy az űrhajós-kiképzés is azt jelzi, hogy egy állam egy bizonyos szint fölött áll.
Persze felmerülhet a kérdés: tényleg erre van szükségünk? Szerintem ha Magyarország önmagát tényleg egy komoly, modern, technológiailag fejlett országként akarja meghatározni, akkor annak igenis része, hogy űrhajóst küldünk fel.
Különösen, hogy közben az ehhez hozzájáruló kisegítő személyzet is olyan tudást halmoz fel, amely aztán piacképes termék lesz.
– Az a tudás, amit a Nemzetközi Űrállomáson megszerzünk, csak a miénk?
– A szellemi tulajdon kérdése nagyon szigorúan szabályozott az űrben. Amit odafent megcsinál a magyar űrhajós, annak eredményei csak a miénk. Nem az ESA-nak vagy NASA-nak dolgozik, hanem Magyarországnak.
– Labdába rúghat az űrversenyben egy Magyarországhoz hasonló kis ország?
– Az úgynevezett űrgazdaság hihetetlen fejlődésben van. Óvatos becslések szerint 2040-re a Föld körül folytatott űrtevékenység eléri az ezermilliárd dolláros forgalmat. És akkor a mélyűrről még nem is beszéltünk.
Ez most egy olyan víz, ahol hatalmasak a hullámok, és még a kis halak is bukkanhatnak finom falatokra, ha ügyesek.
Márpedig Magyarország remek humánkapacitásokkal rendelkezik. Magam is tapasztalom, hogy kiváló diákok végeznek az egyetemeken. Ambícióinkban a határ a csillagos ég kell, hogy legyen! Nem szabad kevesebbel beérni. Van előttünk jó példa is. Az Egyesült Arab Emirátusok szondát küldött a Marshoz 2020-ban. Lehet, hogy főként amerikai alkatrészekből, de mégiscsak összerakták a Hope (Remény) szondát Abu-Dzabiban.
– Mennyire csapatmunka az űrkutatás?
– Ma már mindenütt csapatok dolgoznak. Egyetlen ország sem elég gazdag ahhoz, hogy egymaga megcsináljon mindent. Ékes bizonyítéka ennek a Lunar Gateway űrállomás, amely a Hold körül fog keringeni. Ez egy olyan hatalmas feladat, hogy még az Egyesült Államok sem képes önállóan megcsinálni, ezért Japánnal, Kanadával és az ESA-val közösen fogja megépíteni. Kína némileg kakukktojás. Nagyon gyorsan, alig másfél év alatt megépítették a Tiankung (Mennyei palota) űrállomást. A tervek szerint idén felvisznek egy teleszkópot, amely majdnem annyit tud majd, mint a Hubble űrtávcső. Nemrégiben szállt le a Hold túloldalán a Csang’o–6 szonda. Meghirdették, hogy az évtized végére űrhajóst juttatnának a Holdra. Szóval Kína fantasztikusan fejlődik.
