Na de professzor úr!

Mindössze két kilométeren múlt, hogy Magyarországra szülessen, de ez a két kilométer a magyar–jugoszláv ­határ túloldalára, Horgosra esett. Így lett kisebbségi, amit nemigen érzékelt, hiszen Horgoson szinte mindenki­ magyar volt. Kiss László csillagász-akadémikus a 2020-as év ismeretterjesztő tudósa lett a tudományos újságírók szavazatai alapján.

Kiss László szerint a kommunikációs tér egyre inkább meghatározó szerepet játszik a társadalmi folyamatok irányításában Forrás: Kurucz Árpád

– Én Jugoszláviában nőttem fel, az ottani ideo­lógiai környezetben. Egyformán fontos volt a magyarságom és az, hogy Jugoszláviának vagyok az állampolgára. A szegedi évek alatt felbomlott Jugoszlávia, és kialakult a szoros kötődés Magyarországhoz. Nem volt könnyű menet, mert a bevándorlási ügyekkel foglalkozó hazai hivatalokban rendkívül udvariatlanok voltak a „jugókkal”. Én is „büdös jugó” voltam olykor, éppen emiatt 1998-ig nem is akartam magyar állam­polgárságot. Szerettem volna megőrizni azt a jugo­szlávságomat, amelyben szocializálódtam. Végül 2001-ben, immár PhD-ösztöndíjasként szereztem magyar állampolgárságot – idézett korábbi beszélgetésünk során Kiss László egy mozzanatot a múltjából.

A híres-neves szegedi Füvészkertből lekerített csillagda létrejöttét tevékenyen segítette. Betont kevert, járdalapokat fektetett. 1992-től tíz év alatt Kiss László előbb egyetemistaként, majd PhD-hallgatóként, végül oktatóként mintegy húszezer embernek mutatta meg az ég csodáit. Észlelő csillagász lett, de téved, aki azt hiszi, hogy minden idejét a távcső tükreihez, lencséihez tapadva tölti. Munkájának zömét eleinte az tette ki, hogy mérési időt szerezzen valamelyik óriástávcsövön. A legnagyobb berendezéseknél egy, néha másfél évvel későbbre van időpont. A hazai távcsövek kisebbek, gyorsabb a pörgés, de itt is előfordul negyedéves várakozási idő. Hogy már tíz éve ki döntött az egyik legnagyobb hazai távcső, a piszkéstetői használatáról? Kiss László, aki olykor a saját pályázatát utasította el. A jogot az adta, hogy hazatérése után ő lett az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet helyettes vezetője.

Kalocsai születésű, szintén csillagászvégzettségű akkori feleségével és két gyermekével 2009-ben Sydney-ben élt, amikor hírt kapott a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjáról. Nem hitte, hogy nyerhet. Alaposan meglepődött, hogy ő is befutott, de örült, mert Ausztráliában nagyon zavarta, hogy az emigránsok gyermekei egymás között angolul és nem magyarul beszéltek. Elviselhetetlen perspektívának tűnt, hogy gyerekeire hasonló jövő várjon. Így hiába volt magyar–ausztrál állampolgár mindenki a családban – plusz Kiss szerb állampolgár –, hazatértek. A Lendület nyerteseként a Naprendszeren kívül bolygók, azaz az exobolygók kutatására vállalkozott.

Kiss László szerint a kommunikációs tér egyre inkább meghatározó szerepet játszik a társadalmi folyamatok irányításában
Fotó: Kurucz Árpád

Élet a Földön kívül

A magát csak szorgalmas kisiparosnak tartó csillagász az MTA doktora címet mindössze 35 évesen szerezte meg – a hazai csillagászok közül a legfiatalabbként. Kiss L. László (az L. betűt csak a tudományos szakcikkeiben használja a könnyebb azonosíthatóság kedvéért) számára 2019 igencsak mozgalmas évnek bizonyult. Január elsejétől a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatói tisztét látja el, március 15-én Széchenyi-díjat kapott, májusban pedig a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett.

Imádja a sci-fit, és lehetőleg angolul olvas, mert nem tartja túl jónak a hazai fordításokat, kivéve a Harry Potter-sorozatot. Megfogta a színház és egyáltalán minden, ami kultúra.

A jó barát, Sárneczky Krisztián gesztusaként 19 éve aszteroida viseli a nevét. Az többet jelent számára, hogy édesanyjáról 2004-ben kisbolygót neveztek el.

Meggyőződése, hogy minden magyar egyetemistának, különösen a kutatói pályára készülőnek néhány évre külföldre kell mennie, hogy megtanulja értékelni azt, ami itt van. Ő sem úgy ment el, hogy ide már soha sem tér vissza. Folyamatosan részt vett a hazai szakmai közéletben. Ausztráliából 2005 vége óta szerkesztette például a hirek.csillagászat.hu portált. Az időeltolódás miatt ez a honlap számos alkalommal elsőként számolt be csillagászati szenzációkról. Kiss László kommunikációs készsége azért is érdekes fejlemény, mert a családi legendárium szerint ötéves koráig nem beszélt, magába forduló kisgyerek volt. Azóta bepótolta az elmaradást:

– A tudományos ismeretterjesztés fontosságát magától értetődőnek tartom. Ma már egyáltalán nem a gazdagok kiváltsága a tudománnyal foglalkozás, mint az szokás volt a XIX. század végéig. A tudomány demokratizálódott, az egyetemek tudásgyárain keresztül szinte bárki kutatóvá válhat. A tudomány legnagyobb finanszírozója szinte mindenütt az adófizetői pénzek felett rendelkező állam, így határozott véleményem szerint a tudósok kutya kötelessége visszajelzést adni legfőbb támogatóiknak: maguknak az adófizető állampolgároknak. Természetesen nem minden jó kutató jó kommunikátor, és nem feltétlenül a legjobb előadók, jó íráskészségűek válnak a legsikeresebb tudósokká. Mindettől függetlenül a tudománynak aktívan tennie kell, hogy legfrissebb eredményeit ismertesse közérthető formában. Az utóbbi néhány évben egyértelművé vált, hogy a kommunikációs tér egyre inkább meghatározó szerepet játszik a társadalmi folyamatok irányításában, és aki nem kommunikál, mintha nem is létezne. A tudomány nem teheti meg, hogy ebből kimaradjon – összegez Kiss László.

Miközben egyre nagyobb földi óriásteleszkópok és űrtávcsövek állnak a tudomány hadrendjébe, a csillagász szereti hangsúlyozni a kutatói képzelőerő fontosságát. Lehet egy adatgyűjtő eszköz bármilyen óriási teljesítményű vagy szélsőségesen pontos méréseket végző, a tudomány fejlődését a nyitott kérdések hajtják előre. Egyre többször válik szükségessé az inter- és multidiszciplináris megközelítés, ahol egymástól akár meglepően messze álló tudományoknak kell együttműködniük. Ha csak a Földön kívüli élet kérdéseire, az asztrobiológia megalapozására gondolunk, már magától értetődő, hogy a fizikának, kémiának, csillagászatnak, biológiának és az ezeken belüli szűkebb területeknek kell megtalálniuk azt a közös nyelvet, amelyen együtt tudnak válaszokat adni a nagy kérdésekre. Kutatói kreativitás és alkalmazkodóképesség nélkül lehetetlen vállalkozás lenne az ilyen igényű kutatások művelése.

A végső kérdés

– Sokszor megkérdezik tőlem: na de professzor úr, ez mind szép és jó, de végül is mi a csillagászat igazi haszna? Erre több választ mondok, amelyekben közös motívum, hogy a csillagászat eredményeit ugyan kevesen értik, de szinte mindenkit érdekelnek. Ennek megfelelően van egyfajta társadalmi hasznosság az elemi emberi kíváncsiság kielégítésében: a fekete lyukak, exobolygók, az ősrobbanás kérdései szinte mindenkit érdekelnek, noha a legfelsőbb fokú matematikai tudást igénylő technikai részletekkel kevesen vannak tisztában. Másrészt a csillagászat nyitott kérdései évszázadok óta technológiát létrehozó fejlesztésekhez vezettek. A precíz mérések igénye a földrajzi felfedezések korában a földi helymeghatározáson, a jó optikai minőségű távcsöveken keresztül közvetlen alkalmazott tudománnyá tette a csillagászatot, ma pedig a nagy adathalmazok kezelésében, a digitális képfeldolgozásban, az űrcsillagászati fejlesztésekben jelennek meg olyan eljárások, eszközök és módszerek, amelyek később gyakorlati alkalmazásokban is megjelenhetnek – érzékelteti Kiss László, hogy messze többről van szó öncélú hobbinál.

A végső kérdés, jelesül hogy gondolkodó lényként egyedül vagyunk-e az univerzumban, Kiss Lászlóból csak az optimista őszinteség válaszát képes kiváltani: nem tudja, de reméli, hogy nem.