Fenyő-gyilkosság: Gyárfásra koncentráltak a rendőrök a nyomozás elejétől fogva
Az operatív jelentéseket senki nem vette komolyan a rendőrségen, és elsüllyesztették azokat.
Az operatív jelentéseket senki nem vette komolyan a rendőrségen, és elsüllyesztették azokat.

Portik Tamás szerint egy szó sem igaz anyósa tanúként tett vallomásából.

Tasnádi Péter bíróságon állítja: csak lehúzta Gyárfás Tamást.

Gyárfás Tamás számára perdöntő lehet a következő négy tárgyalási nap.

Az egykori rendőr dandártábornok marad a fogházban, hiszen még nem ülte le a korábbi büntetését.

Szabadlábon érkezett a törvényszékre B. László, ám bilincsbe verve vezették el az ítélet kihirdetését követően.

Az borítékolható, hogy fellebbezések lesznek, és az ügy másodfokon folytatódik majd.

A brazil hatóságok nemzetközi kábítószer-kereskedelem, bűnszervezet, csempészet, pénzmosás, okirat-hamisítás és emberölés miatt keresték Carvalhót.

Vajon miért nem nyomozták ki évtizedekig Tasnádi Péter állítólagos megbízásának a körülményeit?

Tasnádi Péter kétszer hatmillió forint, összesen 12 millió forint megbízási díjról beszél, a felesége négymillióról és összesen tízmillióról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A miniszterelnök viszont önazonos és következetes volt, ma is azt képviseli, amit a háború kitörésekor – mondta lapunknak Boros Bánk Levente.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

Lula tétlenséggel vádolta a szervezetet a Gázai övezetben kitört háborúval kapcsolatban.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Profi tolvajokkal állunk szemben.

Először szenvedett vereséget az NB I-ben a Paks a 2025/26-es idényben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.