A vádirat szerint B. László a vádbeli időszakban állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, eközben viszont költekező életmódot folytatott, amit csak úgy volt képes fenntartani, hogy rendszeresen kért kölcsön barátaitól és ismerőseitől, így jelentős tartozásokat halmozott fel. B. egy ismerősén keresztül tudomást szerzett a prostituáltként dolgozó VV Fanni jó anyagi helyzetéről, jelentős bevételeiről, illetve a lakásán felhalmozott nagyobb mennyiségű készpénzről. B. László ennek hatására elhatározta, hogy a lánytól megkísérel egy nagyobb összeget szerezni, azonban ő elzárkózott a személyes találkozótól.
Mivel a vádlottnak továbbra is sürgősen pénzre volt szüksége, ezért úgy döntött, hogy azt akár erőszakos úton is megszerzi a sértettől. 2017. november 20-án este – miután a sértett a saját lakásába beengedte – a vádlott az ott lévő értékek megszerzése érdekében ismeretlen módon – de számolva akár a sértett halálával is – bántalmazta a nőt.

A fellelt értékeket és a magatehetetlen sértettet gépkocsijával elszállította a helyszínről. A vád szerint a bántalmazás következtében elhunyt sértett holttestét a vádlott összekötözte és egy nehezéket erősített rá, majd azzal együtt a Dunába dobta. Az ügyészség a vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolja.
Kérdés, mire elegendő a bizonyítási eljárás során megismert bizonyítékok láncolata. VV Fanni holtteste nem került elő, a konkrét gyilkosságra semmilyen bizonyíték nincs, a vádlott pedig körömszakadtáig tagad.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!