Szexvideóval zsarolta helyettesét egy francia polgármester
Most évekre börtönbe kerül.
Most évekre börtönbe kerül.

Egy idős férfi volt az elkövető, akit a helyszínen elfogtak.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Nem éppen egy tipikus elit bűnözőről van szó.

Az európai vezetők mindent megtesznek, hogy előre lefektessék a multinacionális katonai beavatkozás kereteit.

Franciaország háborúra készül.

A francia jobboldali párt vezetője, Jordan Bardella minden forgatókönyv szerint győzedelmeskedne az elnökválasztáson.

Ezúttal az orosz vagyonok felhasználását erőlteti Ukrajna finanszírozására.

Európa több országa is hasonló útra lép.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök ugyanakkor figyelmeztetett, a tervnek van négy alapfeltétele.

A politikus szerint április 12-e közeledtével egyre inkább látszik Magyar Péter bukása.

Ez már csak így megy.

A Tisza és a DK a legnagyobb európai háborús uszítók pártjához tartoznak.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

A tanácsban helyet kapott Tony Blair volt brit miniszterelnök is.

Why is Fidesz the 'sure choice'? PM Viktor Orban answers the question.

Szita Zoltán szerint a magyar csapat nagyon együtt van, az olaszok ellen megint a védekezés lehet a döntő.

A szövetségi kapitány szerint ostoba döntés született a magyar válogatott csoportellenfelének kárára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.