Elengedték a migránst, aki azzal fenyegetőzött húsvét előtt, hogy felgyújt egy templomot
Az ügyet nem kellően súlyos szabálysértésre hivatkozva megszüntették.
Az ügyet nem kellően súlyos szabálysértésre hivatkozva megszüntették.

A Kínától való függetlenedés jelenti a legnagyobb kockázatot – jelentette ki a kínai külügyminiszter.

Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter elárulta, egyes járművek már több mint negyvenévesek.

Az amerikai üzletember szerint az a nagy kérdés, Ukrajna elveszíti-e fekete-tengeri kijáratait.

Terrortámadástól tartanak a francia hatóságok, elmaradhat a nyári olimpia nyitóünnepsége.

Minden templom elé rendőri erőket vezényelnek a húsvéti ünnepekre.

Egy muszlim lány hazugságai miatt halálos fenyegetéseket kapott az iskolaigazgató – a szekularizmus védelmére szólított fel Gabriel Attal.

A projekt nagyon sokat akadozik, főként a költségvetési korlátok miatt.

Csaknem megduplázta előnyét a jobboldal a friss felmérések szerint.

A moszkvai terror előtt is figyelmeztettek az amerikaiak. Most Franciaországban lehet támadás?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország migránsmentes ország marad – hangsúlyozta a politikus.

Teljessé vált a német–magyar együttélést bemutató emlékmű.

A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Iráni elnök szerint egy Ali Hamenei elleni támadás totális háborút jelentene.

Bejelentették az egyezséget.

Csehországnak követnie kell a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Kugyela Zalán először került be a felnőtt meccskeretbe.

Varga Barnabás és az AEK többi játékosa számára 400 ezer euró is a tét a Panathinaikosz elleni meccsen.

Érmet vehetett át versenyzőnk, aki lemaradt a döntőről. Közben Budapesten történt nagy baj.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.