Lapozó: Németország ellenzi az orosz energiahordozók embargóját
A spanyol miniszterelnök szerint Putyin nem számolt az európai összefogással.
A spanyol miniszterelnök szerint Putyin nem számolt az európai összefogással.
A francia elnökválasztás első fordulóját április 10-én tartják, csütörtök óta pedig immár a jelenlegi államfő is a hivatalos jelöltek között van.
A francia államfő a következő időszakban fejlesztené a francia társadalmi modellt, kilépne a gáz-, az olaj- és a szénfüggőségből.
Florence Parly közölte, az ukrajnai háború történelmi pillanat egész Európa számára.
Az ukrajnai háború kezdete óta emelkedett Emmanuel Macron államfő támogatottsága.
Jean Castex közölte, Vlagyimir Putyin orosz elnök a háborút választotta.
Háborús fenyegetést küldtek az oroszok Franciaországnak válaszul a gazdasági háború kihirdetésére.
A franciaországi orosz vagyonok befagyasztása csaknem ezermilliárd dolláros összeget jelent.
Az előőrs Antonov típusú repülőgéppel érkezett, amelynek oldalára az ukrán nemzeti színeket festették.
Emmanuel Macron úgy fogalmazott: „A háború visszatért Európába”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelzett allergén miatt.
Megvannak a magyar csapatok ellenfelei a nemzetközi kupákban – íme az esélyek százalékos bontásban.
Botrány, amiről beszámolnak.
Nem élvez kivételt az önkormányzati rendezvény, az esetleges büntetőjogi következményekkel is számolniuk kell a szervezőknek.
A foglalások zöme nem haladja meg a 170 ezer forintot.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A foglalások zöme nem haladja meg a 170 ezer forintot.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.