Thibaud Gibelin: Marine Le Pen fogja össze az elit ellen szavazókat

– Az első forduló tétje annak eldöntése, hogy a második fordulóban ki tudja majd megfelelően képviselni a francia nemzeti érdeket a liberális Emmanuel Macronnal szemben – magyarázta lapunknak a vasárnap esedékes francia elnökválasztás apropóján Thibaud Gibelin francia származású politikai elemző. A Mathias Corvinus Collegium vendégoktatóját egyebek mellett a francia belpolitikát mozgató dinamikákról, a jobboldal belső küzdelmeiről és a magyar kormánypártok elsöprő választási sikeréről is kérdeztük.

– Politikai elemzőként hogyan látja, melyek azok a fő eszmék, amelyek összecsapnak a francia elnökválasztáson?

– Ugyan a politikai harcban hagyományosan a jobboldal és a baloldal áll szemben egymással, ez a hatalmi egyensúly mostanra eltűnőben van, hiányoznak ugyanis azok az eszmék, amelyek korábban ezt a szembenállást strukturálták, és hiányoznak az ezeket a hagyományos irányzatokat képviselő pártok is. A Szocialista Párt (PSE) például szinte teljesen felszívódott Emmanuel Macron centrista pártja, a Köztársaság lendületben! színre lépésével, míg a korábban magát jobbközépként meghatározó Republikánusok a liberális balközép és a populista jobboldal közé szorultak. Napjainkban ráadásul egy újabb hasadásnak lehetünk szemtanúi, amelyben egy elit blokk áll szemben egy populista blokkal – David Goodhart brit történész-politológus kifejezésével élve meghatározóvá vált ugyanis a „Valaholok” (Somewheres) és „Akárholok” (Anywheres) közti ellentét. Az író szerint napjainkban sematikusan szembehelyezkedik egymással e két kategória: 

az előbbibe sorolható egyének számára fontos a közösség, és egy meghatározott helyhez kötik a gyökereiket, míg utóbbiak világpolgárnak tartják magukat, s elszakadtak gyökereiktől.

A hagyományos jobboldal-baloldal dichotómia és a valaholok-akárholok szembenállása nagyjából fedik egymást. Ma pedig azt láthatjuk, hogy nem csak a „Valaholok”, de a hagyományosan a baloldalhoz tartozó munkásosztály egy jelentős részét is megnyerte magának a populista jobboldal, amely a Nemzeti Tömörülésen keresztül védi érdekeiket.

– A voksolás hetén közzétett közvélemény-kutatások szerint Marine Le Pen egyre nagyobb lendületet vesz, és bár eddig borítékolható volt a 2017-ben megválasztott jelenlegi elnök győzelme, most – ahogy Le Pen maga fogalmazott – „elképzelhető az elképzelhetetlen”, és egyre reálisabb az esélye a Nemzeti Tömörülés elnökasszonyának. Mitől ugorhatott meg a francia politikában veteránnak számító Le Pen népszerűsége a finisben? 

– Le Pen a populista irányzat fő képviselője Franciaországban, aki szembehelyezkedik az elitblokk bajokaként számon artott Emmanuel Macronnal, nem mellesleg pedig túllép a baloldali populizmus elsődleges ellentmondásán, amit Jean-Luc Mélenchon, illetve az általa irányított Engedetlen Franciaország radikális baloldali párt képvisel. Mélenchon ugyanis azt állítja, megvédi a legsebezhetőbb francia állampolgárokat anélkül, hogy megkérdőjelezné a tömeges bevándorlást és a multikulturalizmust, amelyek egyránt összefüggésbe hozhatók a társadalmi erőszakkal. A gond csak az, hogy Mélenchon erős személyisége megakadályozza, hogy a munkásosztályok egy része a nemzeti populizmus, illetve Le Pen felé forduljon. 

A Nemzeti Tömörülés elnökasszonyának azonban van egy fontos helyzeti előnye, mégpedig az, hogy ő számíthat a jelenlegi rendszer ellen tiltakozó szavazatokra.

A felmérésekben tapasztalt felemelkedése valójában tehát nem valamiféle reakció egy a Macron választási kampányában bekövetkezett esemény okán. Le Pensokkal inkább egy nagy szociológiai tömb, mintsem egy azonos véleményt valló közösség élén áll. A legnagyobb veszély rá nézve inkább az, ha nem képes kellő mértékben mozgósítani ezt a tömböt, ők tartózkodnak ugyanis a legszívesebben a voksolástól.

– A francia jobboldal jelöltjei az elnökválasztást megelőző kampányban leginkább egymással viaskodtak, és nem Macronnal. Politikai üzeneteik rendkívül hasonlók, elemzők szerint tehát csak saját jobboldali szavazótáborukat teszik polarizáltabbá. Van értelme három, fő kampányüzeneteiket tekintve hasonló jobboldali jelöltnek indulni a centrista Macronnal szemben? 

– Ebben a kampányban összesen tizenkét jelölt indul, az első fordulóban pedig jellemzően egyetlen jelölt sem tudja megszerezni a szavazatok 40 százalékát. Az egyetlen jelölt állítására irányuló kísértés tehát nem vezetné nagyobb sikerhez a francia jobboldalt, mint a magyar ellenzéket… A jobboldali pártok között ugyanakkor továbbra is komoly politikai különbségek vannak. Szerintem ez a kampány abból a szempontból is rendkívül érdekes és tanulságos volt, ahogy még inkább láthatóvá tette ezeket a különbségeket. Le Pent sokan ártalmatlannak tartják egy Macronnal szembeni versenyben, Éric Zemmour pedig a maga részéről arra törekszik, hogy átvegye Le Pen helyét a jobboldalon, polémikus újságírói retorikája és meglehetősen markáns intellektuális utalásai azonban a választók nagy részét elriasztják. Zemmour kampányának mindazonáltal megvan az az érdeme, hogy lenyűgözően lelkesít. Mozgalmának választói bázisa talán meg sem haladja a tíz százalékot, de igazi hívői az utolsó pillanatig győzködni fogják a körülöttük lévőket. 

Az első forduló tétje tehát annak eldöntése, hogy a második fordulóban ki tudja majd megfelelően képviselni a francia nemzeti érdeket a liberális Macronnal szemben.

– Háború Ukrajnában, energiaválság Európa-szerte, bevándorlási válság – csak hogy néhányat említsek az európai állampolgárokat jelenleg leginkább foglalkoztató kérdések közül. Ön szerint Franciaországban melyek a legfontosabb témák, amelyek befolyásolják a francia választókat abban, hogy kire adják a szavazatukat? 

Az elnökválasztás olyan értelemben egyedülálló, hogy a választók inkább egy emberre szavaznak, mintsem egy pártra, és inkább egy vízióra adják le a voksukat, mintsem egy programra. A határokon belüli és határokon túli béke megvédésének képessége pedig felülmúl más szempontokat – ez az oka annak, hogy Macron késleltette az Ukrajnába való segélyküldésre irányuló kezdeményezést, hogy addig is jobban kampányolhasson a békefenntartó szerepében. Az orosz–ukrán konfliktus mindazonáltal másfél hónapja monopolizálta a vitákat. 

Míg a benzin ára már meghaladja a két eurót literenként, a közvélemény bosszúvágya inkább az orosz elnökre irányul, mintsem az adóemelést elhatározó francia hatóságokra. 

A kérdés annyira zavaros és összetett a nyilvános társadalmi párbeszédben, hogy az egyszerű ok-okozati összefüggést a legtöbben nem is értik. Például az energiaárak emelkedése a legtöbb ember szerint Oroszország manővereinek, és semmiképp sem az európai hatóságok által életbe léptetett szankciók következménye.

– Amikor tavaly decemberben Orbán Viktor magyar miniszterelnök Budapesten fogadta a francia elnököt, akkor Macron úgy fogalmazott: Orbán politikai ellenfél, de európai partner. Ön hogyan látja a két vezető kapcsolatát? 

– A nyilvánvaló ideológiai szembenálláson túl Emmanuel Macronnak és Orbán Viktornak is megvan a helyzeti intelligenciája ahhoz, hogy együttműködjenek azokon a területeken, ahol közös érdekeik vannak, a diskurzív szembenállás tehát hatékony együttműködéssel tud párosulni.

Ami az európai védelmet illeti, Franciaország európai partnerségeken keresztül szeretné fejleszteni hadiiparát, Magyarország pedig védelmi képességét szeretné modernizálni. Másrészt viszont Franciaország úgy döntött, hogy enegiaellátásának forrását elfordítja Oroszország felől. Ez a Franciaország számára költséges opció öngyilkosság lenne Magyarország vagy Németország számára. Ebben az esetben Franciaországban az amerikai nemzeti érdek érvényesül, Magyarország pedig egy olyan nemzeti irányvonalat véd, amely szintén európai érdek: a kontinentális integrációt kereskedelmi kapcsolatokon keresztül.

– Ön a Matthias Corvinus Collegium ösztöndíjas kutatójaként és vendégoktatójaként egyebek mellett könyvet is ír a magyar miniszterelnökről. Eddigi kutatásai alapján hogy látja, miben rejlik a magyar stratégiai gondolkodás sikere? 

– A fát a gyümölcse alapján ítélik meg. A Fidesz által megnyert április 3-ai választás azt mutatja, hogy a magyar döntéshozók politikai döntései megfelelnek a magyar emberek többségének elvárásainak. A kulcselemnek pedig a nemzeti elit és a népi törekvések kulturális szimbiózisa tűnik számomra. A politikai művészet ma a nép, az állam és a nemzetek feletti szint szintetizálásából áll. Magyarország érdekes példát mutat e tekintetben.

Borítókép: Thibaud Gibelin francia származású politikai elemző, a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatója (Forrás: Mandiner/Mátrai Dávid)