Év végére kiderülhet, mennyi lesz a minimálbér 2023-ban
Hosszú távra, több évre előre megállapodnának még az idén a képviseletek a bérek kiszámítható emeléséről.
Hosszú távra, több évre előre megállapodnának még az idén a képviseletek a bérek kiszámítható emeléséről.
Januártól a minimálbér várhatóan kétszázezer forintra nő, a garantált bérminimumról még folynak az egyeztetések.
A hazai kereseteket érdemben a középfokú végzettséghez kötött garantált bérminimum összege befolyásolja.
Ősz végére kiderül, a magyar munkavállalók többsége számíthat-e érzékelhető fizetésemelésre.
A húszszázalékos minimálbér és bérminimum emelés nem káros, de nélkülözhetetlen a segítség a kis cégeknek.
Több tízezer forinttal nőhetne a gyed felső összeghatára, ha kétszázezer forintra emelkedne a minimálbér.
Minden második munkavállalónak béremelést hozna, ha garantált bérminimum jövőre 265 ezer forintra nőne.
A munkavállalók és az ellátásban részesülők is sokat nyernének a kétszázezer forintos minimálbérrel.
A reálkereset több mint hat százalékkal nőtt tavaly, így tovább csökkenhet a szocho, ami béremelést hozhat.
A garantált bérminimum változása tízszer annyi munkavállaló fizetését érintheti, mint a minimálbér változása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A HBO Max júniusi kínálata bőven tartogat izgalmat: visszatér Az aranykor új évada, jön egy sokkoló sorozat, egy magyar popsztár útját követő rendhagyó dokumentumfilm, de Jason Momoa is megérkezik a Minecraft világába.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Tombol a kettős mérce.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.