Trumpizmus Trump nélkül
Magyarország vezető szerepet játszik a nemzeti identitás és a patriotizmus erősítésében – nyilatkozta lapunknak John Fonte amerikai politológus.
Magyarország vezető szerepet játszik a nemzeti identitás és a patriotizmus erősítésében – nyilatkozta lapunknak John Fonte amerikai politológus.

Április 3-án a magyar választók józan döntést hoztak – fogalmazott Kovács Attila, az Alapjogokért Központ projektvezetője, a Karc FM Az igazság órája című műsorában.

Az amerikai írónő nagy rajongója Orbán Viktor politikájának, és különösen odafigyel a kormány családpolitikájára is.

Addig jó nekünk, amíg a csemetéinknek fogalmuk sincs róla, mi az a drag queen.

Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja: a politikai erők is eszközként használják a nemi identitás és orientáció kérdését.

Az állam szenátusán is átment az a javaslat, amely szerint a jövőben nem fogja támogatni az állam a gendertanulmányokat az egyetemen.

Peter Boghossian lapunknak adott interjújában elmondta: az amerikai intézményrendszer élére a woke baloldal került.

„Gyurcsányék arra játszanak, hogy a DK legyen a baloldal legerősebb pártja, akkor is ha kormányra kerülnek és akkor is, ha ellenzékben maradnak” – fogalmazott Kiszelly Zoltán.

A brüsszeli liberális fősodor, az erőszakos baloldali elit azt számolja fel, amiért létrejött.

Míg az LMBTQ-kérdés egyáltalán nem való az iskolába, addig a gyermekvédelem igen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hozta a pénzt külföldről és szervezte a kampányt.

A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

Gulyás Gergely az Igazság órája vendége.

Oroszország ballisztikus rakétákkal támadt.

Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.

Az orosz hadsereg összpontosítja erőit.

Dusan Mandics könyöklése a magyarok elleni rangadóról való eltiltást is jelentheti neki.

Havas Jon teljesen kikészült.

A home office rugalmas, de jogilag „könnyű”; a távmunka kötöttebb, viszont költségelszámolásban erősebb.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.