LMBTQ-érzékenyítés is zajlott a korrupciógyanúba keveredett elitgimnáziumban
Korábban egy kérdőív segítségével próbálták feltérképezni a diákok szexuális érdeklődését.
Korábban egy kérdőív segítségével próbálták feltérképezni a diákok szexuális érdeklődését.

Interjú a német újságíróval, aki a szivárványos mozgalom miatt szakított lapjával.

Giorgia Meloni kormányában számos olyan politikus foglal helyet, aki a genderideológia elleni harc fontos szereplője.

Bár az EB elnöke hosszú ideig tagadta, hogy a hazánknak járó pénzeket azért tartják vissza, mert a gyermekvédelmi törvényt megszavazták a kormányerők, most mégis kiderült.

Miért nem szerepel a kólásplakátokon egyetlen Down-szindrómás vagy kerekesszékes ember sem?

A babás játékok hirdetéseiben már nem csak kislányok fognak szerepelni.

„Ne Brüsszel mondja meg a magyaroknak, mitől jó a gulyásleves!” – mondta az olasz kereszténydemokrata politikus lapunknak.

A gender – amely már szinte egész Németországot behálózta – nevetséges, de nem vicces. Őrültség ugyan, de van benne rendszer.

Karácsony Gergely mellett Bősz Anett főpolgármester-helyettes és Gurmai Zita szocialista politikus is az LMBTQ-közösség jogaiért emelt szót.

Egy amerikai újságíró dokumentumfilmben rántja le a leplet a genderőrületről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

A magyar középpályás újra főszereplője volt a Liverpool egy mérkőzésének.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.