Budai Lóránt tagadta, hogy köze lenne a dollárbaloldalhoz + videó
Feszülten reagált a jászberényi polgármesterjelölt, amikor Bohár Dániel az amerikai kampánypénzekről tett fel kérdéseket.
Feszülten reagált a jászberényi polgármesterjelölt, amikor Bohár Dániel az amerikai kampánypénzekről tett fel kérdéseket.
Először azt állította, március 28-án állapodtak meg az amerikai pénzekről, majd néhány nap múlva már úgy emlékezett, hogy mégis inkább március közepén.
Gyurcsány emberei, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely és a többiek nem ismernek más politikát, csak elvenni a pénzt az emberektől.
Legalább 35 millió forintot költött „kormányellenes vécépapírokra” a hatpárti ellenzék holdudvara az országgyűlési választási kampányban.
A Fidesz–KDNP számára továbbra is Magyarország az első – hangsúlyozta Hollik István.
A dollárbaloldal kétségkívül Soros Gyuri bácsi legrosszabb befektetése.
Újabb fejleményei lehetnek a kampányfinanszírozási botránynak.
A Fidesz kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint Magyarország kettős nyomás alatt áll.
Az orosz–ukrán háború marad jövőre is a legsúlyosabb fenyegetés, emellett a migráció fokozódására is lehet számítani.
Gyurcsány Ferenc és az SZDSZ bukott tanácsadói állnak azon cég mögött, amely amerikai adófizetői pénzekből hirdet magyar médiumokban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Gazdag Dánielék kétgólos hátrányból fordítottak – egyórás csúszás után.
Lehet-e nyáron bort inni? Ha igen, akkor milyet? Könnyebbet, gyümölcsöset?
Visszatér a nyári kánikula.
A szlovén kerékpárossal ki akar szúrni a Valter Attilát foglalkoztató Visma–Lease a Bike, nem maradt el a válasz.
Európa több országában is megtorolják az eltérő véleményt.
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
Az újraforgatott Tolvajtempó filmből ismerős 1967-es Mustangból 25 utánzatot építenek.
Ezt nem fogják elhinni!
Európa több országában is megtorolják az eltérő véleményt.
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
Az újraforgatott Tolvajtempó filmből ismerős 1967-es Mustangból 25 utánzatot építenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.