Kiadjuk Franciaországnak a Záhonyban elfogott egykori tengerészgyalogost
Tengerészgyalogos volt öt évig, de poszttraumás szindróma miatt leszerelték.
Tengerészgyalogos volt öt évig, de poszttraumás szindróma miatt leszerelték.

A gyilkossággal gyanúsított francia ugyancsak szélsőjobbos bűntársát még keresik.

Az iskola egyik diákját őrizetbe vették a gyilkosság után. A 18 éves férfinál kést és baltát találtak.

B. László továbbra is titkolja, kik a „megoldóemberek”, akiknek állítása szerint átadta az alélt VV Fannit.

Megszületett az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet Szilágyi István meggyilkolásának ügyében.

Az elsőfokú ítéletek súlyosítását indítványozta a fellebbviteli főügyészség.

B. László minden ellene szóló bizonyítékra mondott valamit, kérdés: meg tudta-e győzni a bírónőt ártatlanságáról.

A magyar milliárdos halálával mindössze negyvenmillió forintot nyertek gyanúsítottak.

Az amerikai pszichológusok pedig nagy erőkkel dolgoznak a pedofília normalizálásán.

Egy prostitúciós tevékenység miatt korábban elítélt klán tagjai lehettek a gyanúsítottak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Ez az oka az intézkedésnek.

Az elnökjelöltség a tét Marine Le Pen számára.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

A magyar középpályás újra főszereplője volt a Liverpool egy mérkőzésének.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.