Lapozó: Földkupacokkal a dzsihadisták ellen
Nem nyitja meg a Pireneusokban fekvő határállomásait a francia kormány.
Nem nyitja meg a Pireneusokban fekvő határállomásait a francia kormány.

Az elhunyt gyermek mostohaapja az őrizetbe vétele után beismerte tettét.

Sajtóinformációk szerint a helyszínen nem sikerült megállapítaniuk az elhunyt gyermek életkorát és nemét.

A menekültek iránti gondoskodásáról ismert olaszországi atya nyílt utcán történt meggyilkolása hatalmas közfelháborodást váltott ki.

Többen is hibáztak, de a legnagyobb felelősség az alkalmatlan fegyverszakértőé.

Az idén több mint hatvanezer rendfenntartót bántalmaztak és csaknem másfélszer annyi rendőrt öltek meg szolgálat közben, mint a korábbi években.

Sajtóértesülések szerint feltehetőleg egy bűnbanda végzett Einarral.

Családon belüli erőszak állhat a háttérben, egyelőre nincs szó terrorizmusról.
A David Amess képviselő megölésével vádolt férfi – úgy tudni – Londonban született egy szomáliai család gyermekeként.

Bizonyítottság esetében életfogytiglani fegyházat is kiszabhat a bíróság a bűnösökre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A pénzek szétosztásában kulcsszerepet játszó Ökotárs Alapítvány rendszeresen bukkan fel a magyar szuverenitást sértő akciókban.

Hozta a pénzt külföldről és szervezte a kampányt.

A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

CPAC Hungary ötödjére.

Oroszország ballisztikus rakétákkal támadt.

Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.

Bőgő motorral, csikorgó kerekekkel vonszolta a Toyota Land Cruiser a több tíz tonnás nyerges vontatót.

Dusan Mandics könyöklése a magyarok elleni rangadóról való eltiltást is jelentheti neki.

A miniszter szerint ma már senki sem vitathatja, hogy Orbán Viktornak igaza volt a migrációs kérdésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.