Pénteken kezdődik a 22. Győri Könyvszalon
120 program, köztük író-olvasó találkozó és koncertek várják a nagyérdeműt.
120 program, köztük író-olvasó találkozó és koncertek várják a nagyérdeműt.

November végéig lehet szavazni a jelöltekre.

Megvolt a szereplőválogatás, sok tehetséges fiatal jelentkezett.

Kettős születést ünneplünk, hiszen nemcsak egy új előadás, de egy új opera is született.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának előadása június 6-án látható a Győri Nemzeti Színházban.

Korunkban, amikor világméretűvé vált a vírusoktól való rettegés, Molière A képzelt beteg című vígjátéka aktuálisabb, mint valaha.

A Vidnyánszky Attila rendezte Bánk bán operaelőadás még nyolc alkalommal látható a Győri Nemzeti Színházban.

Berettyán Nándor vezeti július 1-jétől a fővárosi Karinthy Színházat – közölte Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára.

A bárónővel Budapesten, az Úri utcai házukban beszélgettünk.

A decemberi sikerszéria után a januári online repertoár is változatos és sokszínű színházi élményt ígér a hétvégékre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A Kossuth-díjas szobrászművésszel alkotásról, mesterről, hitről is beszélgettünk interjúsorozatunkban.

A csapat célja: elkerülni az osztályozót, így kiharcolni a biztos bennmaradást a román bajnokság legfelső osztályában.

Vannak háborúpártiak, vannak békebarátok, és vannak összezavarodott elméjű szerencsétlenek, akik azt sem tudják, mibe keveredtek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.