Három méter anyag

Közvetlen, szellemes, és úgy tud kacagni, ahogy kevesen. Arisztokrata szüleivel bármilyen rossz körülmények közé került, mindenben meglátta a jót. Élt Amerikában és ­Euró­pában, aztán a kilencvenes évek elején hazaköltözött. ­Díszlet- és jelmeztervezőként dolgozik. Gloria von Berg bárónővel ­Budapesten, az Úri utcai házukban beszélgettünk.

Báró Berg Tibor, Dóra, a felesége és lányuk, Gloria kitelepítése 1952-ben Forrás: a Berg család archívuma

– Milyen szép neve van: Gloria, dicsőség.

– A teljes nevem Gloria Diana Amália Ilona Teodóra Mazie, Luisita Annunciáta. Régen szokás volt, hogy a rokonok neveit kaptuk meg, amivel emlékeztünk rájuk. Az iskolában a gyerekek mindig türelmesen kivárták, amíg bemutatkoztam.

– Mit jelent bárónak lenni?

– A király által adományozott, öröklődő főnemesi címet jelenti, amely néha anyagi megbecsüléssel, néha birtokkal is járt. A családban az ükapám dolgozott meg a címért. Tizenkét gyereke volt, de a családnak az az ága lassan kihal. Sajnos nekem nincsen gyerekem. Én, amit tudtam, megtettem, megpróbáltam nem hozni szégyent a családomra. Amikor megszületünk, a Jóisten ad nekünk három méter anyagot, hogy varrjunk belőle valamit. Van, aki gyönyörű estélyi ruhát varr, a másik selyemkabátot, én talán csak egy pici miniszoknyát…

– Miért szerette volna, hogy a Várban, az Úri utcában találkozzunk?

– Mert itt nőttem fel addig, amíg ki nem telepítettek. Az ember lakása az életének a díszlete, s mivel díszlettervező vagyok, meg akartam mutatni. Láthatja, hogy jelenleg mi van a lelkemben.

A bútorok és színek azt sugallják, hogy ez már életem alkonyának a lakása.

– Gyönyörűek a több száz éves bútorok. Gyerekkorában az egész ház az önöké volt?

– Igen, aztán a kommunisták 1951-ben államosították, minket pedig kitelepítettek Szabolcs-Szatmár megyébe, amit szeretnék nekik megköszönni, mert életemnek az egyik legfontosabb időszaka volt. Hatévesen megtanultam túlélni, megbocsájtani, elviselni, tűrni.

– Mikor járt először színházban?

– Ötévesen a rádióban dolgoztam. Családi barátunk, Szász Károly rendezett egy gyerekdarabot, amelyben én voltam az Egérke. A szüleim elvittek a rádióba, ahol mondtam pár fontos mondatot, cincogtam, aztán Ruttkai Évával majonézes tojást ettünk. Utána a szüleim hazavittek. A munkáért kapott pénzből operabérletet vettem. Anyámék elvittek az Operába, én megnéztem az előadásokat, aztán értem jöttek. Egy nap hiába vártak rám, ezért bementek, és azt látták, hogy egy nagy kör közepén a Pillangókisasszony egyik áriáját énekelem.

Báró Berg Tibor, Dóra, a felesége és lányuk, Gloria kitelepítése 1952-ben
Fotó: a Berg család archívuma

– Kik a felmenői?

– Az őseink a legkülönbözőbb helyekről érkeztek. A dédapám, Berg Gusztáv a hajdani Hannoveri Királyságban született. 1864-ben lett a kapuvári uradalom bérlője, irányítója. A saját költségén kisdedóvót építtetett, felújította az iskolát, takarékpénztárt, tűzoltó-egyesületet alapított. Ötvenöt évesen szerezte meg a magyar honpolgárságot. A település lakossága feldíszített utcákkal várta, és diadalmenettel kísérte a kastélyig. Boldog és sikeres életet élt, mert sok jót tett másokkal. A mai vállalkozók tanulhatnának tőle. A rendszerváltás után hidat, utcát, iskolát neveztek el róla. Édesapám édesanyja amerikai. A családtagok protestáns vallású kvékerek voltak, akik nagyon szigorú szabályok szerint éltek, viszont mindenben segítették egymást. A nagyanyám négy lánytestvérével átjött Európába, hogy egy kicsit megismerjék a kultúrát, végül mindegyik itt maradt, és hozzáment egy arisztokratához. Édesapám, báró Berg Tibor lovas tüzérként harcolta végig az első és a második világháborút. Az első felesége a görög származású Nákó Berta grófnő volt. A házasságuk főképp azért romlott meg, mert a papa katonaként sok helyen állomásozott, a felesége pedig itt ült az Úri utcai házban a kisfiukkal. Aztán beköltözött a szomszéd házba az édesanyám… Apám elvált, és 1942-ben elvette a mamát. Két évvel később megszülettem én. Apám még hazajött a frontról, hogy megnézzen, aztán visszament, és a bajtársaival ellovagolt nyugat felé. Küldött két szekeret, hogy anyámat vigyék utána, de a katonák Győrzámolyban elvitték a lovakat, és otthagyták anyámat és engem. Aztán jöttek az oroszok, és hárman megerőszakolták anyámat. Mindig azt mondta, hogy csak arra tudott gondolni, hogy nehogy engem bántsanak. Anyám testvére, Lóna néni nagyon vagány nő volt. Fiúruhába öltözött, eljött értünk, és elhozott minket ide, az Úri utcai házba.

Közben apám orosz hadifogságba került. Miután hazajött, 56 évesen Valkóban favágó lett, utána a Gellért Hotel pincéjében kapott munkát. Aztán jött a kitelepítés. A Kék nevű faluba raktak ki minket, ahonnan csak három év után jöhettünk vissza, de csak Érdig. Ott egy kétszobás ház verandáján laktunk, amelyet fűteni se lehetett. Azt ettük, amit az apám a határban talált. 1945-től 48-ig orosz hadifogolytáborban volt, ott nagyon megtanulta, hogyan kell túlélni. Nekem az volt az öröm a kitelepítésben, hogy végre együtt lehettem a papával és a mamával. 1955 tavaszán visszajöhettünk ide a Várba. A nagynéném, Lóna néni a ház másik részében lakott. Ő melós lett, az Egyesült Izzóban sofőrként dolgozott. Az ötven négyzetméteres lakásban Lóna néni, papa, mama és én egy ágyban aludtunk. A nagynéném még befogadta a régi külügyminisztert, gróf Csáky Imrét, a fiát, Manót és egy utcalányt, akit megsajnált, mert nagyon fiatal volt. Így laktunk együtt. Az 56-os forradalom után anyám soproni rokonai szereztek valakit, aki átcsempészett minket a határon. Órákig gyalogoltunk, a senki földjén hason csúsztunk át. Az osztrák menekülttáborba apám húga leküldte értünk az ügyvédjét egy zöld Jaguarral, és elvitt minket a bécsi palotába, ahol a nagynéném csak néhány napig fogadott minket. Azt mondta, át kell mennie a másik kastélyába, ahol nem férnénk el… A kétezer négyzetméteres kastélyában? Azért küldött el minket, mert számára unalmas lett volna a karácsonyi ünnepeket a szegény rokonokkal tölteni. Nem könnyű gazdagnak lenni. Velük is megértőnek kell lenni. Bécsben hamar megkaptuk a vízumot Amerikába. Atlantic Cityben apám hotelszolgaként annyi pénzt keresett, hogy tudtunk venni egy tízéves autót, egy óriási Buickot, amelybe beköltöztünk. Ezzel jártuk az országot. Apám aludt elöl az üléseken, mi meg hátul az anyámmal. Később apám kint aludt a földön, én elöl, anyám hátul. Egyik éjszaka apám kinn felébredt, mert büdöset érzett. Egy barna medve meredt rá. Papa nem szólt semmit, meg se mozdult. Szerencsére a medve nem akart magyart enni. Ettől kezdve apám megint az autóban aludt. A 12 iskolaév alatt nyolc iskolában tanultam – különböző nyelveken.

Gloria von Berg
Fotó: Kurucz Árpád

– Miért jelentkezett díszlet- és jelmeztervező szakra?

– Miután Amerikában befejeztem az egyetemen a történelem szakot, anyám egy nap azt mondta: „Gloria, görbe a lábad, görbe a fogad, mint történelemtanárnő soha nem kapsz férjet. Tanulj valami izgalmasabbat!” Még izgalmasabb foglalkozással is nehéz volt férjet találnom. Elutaztam a Salzburgi Ünnepi Játékokra, ahol azonnal visszajöttek a gyerekkori színházi emlékeim, úgyhogy Bécsben jelentkeztem a művészeti akadémiára díszlettervezés szakra. Később Ausztriában és Amerikában is több helyen dolgoztam. Máig nagyon szeretem a színházat, nem is tudnám elképzelni, hogy mással foglalkozzam. A férjem is színházi ember, Ausztriában ismerkedtünk meg. Lassan ötven éve vagyunk házasok.

– Hogyan jutott munkához a Győri Nemzeti Színházban?

– Hiába dolgoztam külföldön a legnagyobb operákban, színdarabokban, balettekben, Magyarországon még a rajzaimat sem nézték meg. Zita Pallavicini barátnőm említette, hogy Győrben jelmeztervezőt keresnek. Megmutattam Korcsmáros Györgynek, az igazgatónak a munkáimat, aki éppen akkor rendezte a Marat/Sade-ot, és rögtön fel is kért, hogy készítsem el a jelmezeket. Egyszer, amikor megkérdeztem, hogy miért vett fel, azt mondta: „Mert még soha nem jött hozzám jelmeztervező dirndliben!” Osztrák népviseletben mentem. Azt csak később tudtam meg, hogy nem a színháznál kerestek jelmeztervezőt, hanem a balett-társulatnál.

– Miért vett házat Magyarországon?

– Édesapám 94 éves korában Amerikában, az anyaországában halt meg, amerikai nagymamám meg Kapuváron. Apám halála után nem sokkal anyám is elment, így 1989-ben megörököltem Amerikában a házukat, amelyet egy ideig kiadtam, de nagyon lelakták. Valakinek a soproni ismerőse segített felsúrolni a padlót. Egymás mellett térdeltünk a földön, sikáltuk a követ, amikor elmeséltem neki, hogy életem egyetlen vágya, hogy Ausztriá­ban vegyek egy kis házat, mert az már olyan közel van Magyarországhoz! Azt mondta, két éve Rábapordányban örökölt egy parasztházat, amely rossz állapotban van, de nekem eladja nyolcezer dollárért. Megvettem, és mindketten boldogok voltunk. Felújítottam, az istállóból szobákat építtettem. A falusiak úgy hívják: „Gloria tehénszalonja”. Van humoruk. Életemben huszonhatszor költöztem, többet nem szeretnék.

– A mindennapokban hogyan éli meg, hogy bárónő?

– Felelősséggel tartozom az amerikai, német, magyar őseim felé. Úgy érzem, figyelnek, nézik, hogy azt a három méter anyagot, amelyet a Jóistentől kaptam, mire használom föl.

Névjegy

Gloria von Berg bárónő Magyarországon született, édesanyja magyar, édesapja amerikai–német származású. A Delaware-i Egyetemen történelmet tanult, majd beiratkozott a Bécsi Iparművészeti Egyetemre díszlet- és jelmeztervező szakra. A világ számos operájában és teátrumában dolgozott, 27 éve a Győri Nemzeti Színház jelmeztervezője. Könyveket illusztrált, valamint az 56-os forradalom emlékére tervezett egy nyolc méter magas emlékművet, amelyet 2007-ben Csornán állítottak fel. 2019-ben vehette át a Kapuvár Város Tiszteletbeli Polgára kitüntető címet.