Fidesz: Háborút és válságot hoznának az országra Gyurcsányék
Tönkretették és szétlopták Magyarországot kormányzásuk alatt – írta a párt.
Tönkretették és szétlopták Magyarországot kormányzásuk alatt – írta a párt.

Egy rendkívül tehetséges, sötét gazember – ez a pontos és arányos mérleg a mi jó Ferinkről.

Más kérdés, hogy a város jól jár-e.

Saját pozícióikat nem adják fel a DK politikusai.

Egyelőre nem derült ki, hogy a rendszeresen bérmálkozó Gyurcsány Ferenc részt vesz-e a pápa vasárnapi látogatásán

A magyar baloldal nyakig benne van az EU-s pénzek blokkolásában.

Korábban maga vázolta fel a baloldal vallásellenes ideológiáját, most a DK-s politikai közösségre célozva azt mondta, ők Jézus, Orbán pedig Barabás, az áruló.

Hazugság, hogy az Európai Uniónak jogi problémái lennének Magyarországgal – fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke beismerte, hogy pártja azon dolgozik Brüsszelben, hogy hazánk ne jusson hozzá a jogosan járó uniós forrásokhoz.

Gyurcsány pártja a legerősebb, Karácsonyék pedig egy százalékon állnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.