Vagy: a bukott baloldali miniszterelnök üzleti előéletének egyik legbotrányosabb fejezete volt a balatonőszödi kormányüdülő egyik értékes villájának megkaparintása. Az 1994-ben kötött lízingszerződés – amelyet a Központi Állami Üdülő- és Oktatási Központ kötött Gyurcsány Ferenc cégével, az Aldo Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft.-vel – több tíz millió forintos bevételkiesést is okozhatott az államnak. Később, a hatályos jogszabályok ellenére a Kincstári Vagyoni Igazgatóság nem kérte ki a pénzügyminiszter engedélyét ahhoz, hogy a kormányüdülő egyik villája kikerüljön a kincstári vagyonkörből, és átkerüljön Gyurcsány cégének tulajdonába.
A 2010 előtti kormányok időszakát többek közt a korrupciós botrányok, a jogállamiság sárba tiprása és a politikai felelősség általánosan hanyag kezelése jellemezte. Antiszociális politika, az első őszödi beszéd, a 2006-os tüntetéseken végrehajtott brutális rendőri akciók és azok kezelése, a visszás vagyonkezelési ügyben való részvétel, a felelőtlen gazdaságpolitika, amely az országot csőd a szélére sodorta. A gőg, amellyel Gyurcsány egy 2004-es tévéinterjúban így jellemezte a jólétre és az életminőségre való törekvést: „Akinek kétszobás lakása van, az általában megérdemelne hármat, akinek három, az négyet, akinek négy, az egy családi házat; akinek öregedő, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat, akinek rendetlen gyereke van, az rendesebbet.” Mindezek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy több mint másfél évtizede folyamatosan ő a legnépszerűtlenebb és legellentmondásosabb politikus Magyarországon.
Gyurcsány Ferencet a Die Zeit német lap 2005-ben a magyar Tony Blairnek nevezte. De mi a közös a két politikusban?
Például az, hogy Blairt sokszor kritizálták amiatt, amiért nem fordított figyelmet a brit kormány tagjainak eltérő véleményére, valamint a parlament véleményére. Akinek kormányfői hozzáállása sokszor inkább az elnöki rezsimek államfőinek szerepfelfogásához hasonlított. Gyurcsány még nála is tovább ment: nem véletlen, hogy csaknem kilencven százalékot kapott az MSZP 2007-es elnökválasztásán, a nyilvános vitán nem akadt felszólaló, aki a politikai kudarcok, a sikertelen gazdasági kormányzás, a romló népszerűség dacára érdemben bírálni merészelte volna őt vagy a koalíciót. Az MSZP-n belüli elfojtotta az alternatívát, sőt nemcsak a párt, hanem egy ország „elnökeként” próbálta érvényre juttatni programját – neki azonban a világpolitika ellentmondásos alakítása helyett az itthon kapkodva erőltetett, erőszakos „reformpolitika” maradt.
Az is közös pont lehet, hogy a két ország korábbi fejlődéspályája közti különbségek ellenére mindketten széles körű szegénységgel, a társadalom jelentős részének leszakadásával hagyták maguk mögött a hivatalukat.
2007-ben, a tízéves Blair-kormányzás után a hatvanmilliós brit lakosságból tizenegymillióan éltek szegénységben, és az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) jelentése szerint az Egyesült Királyság akkor a gyermekjólét tekintetében a legutolsó helyen állt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) azon huszonegy tagállama között, amelyek a tanulmány tárgyát képezték. Ami pedig hazánkat illeti, a Gyurcsány nevével fémjelezhető 2010 előtti kormányzást követően hosszú évekbe telt a társadalmi talpra állás; így 2012-ben még 3,2 millió magyar volt szegény vagy kirekesztett, 2021-re azonban ez a szám 1,8 millióra csökkent.