Az abúzus határát súrolta Gyurcsány ölelése
Az internetes mémmé lett érintéssel úgy tűnik, a DK elnöke átlépett egy határt.
Az internetes mémmé lett érintéssel úgy tűnik, a DK elnöke átlépett egy határt.

Ki volt az, aki 2007-ben közös, magyar–orosz kormányülést trombitált össze Budapestre? Hát a Feri. Ki randizott anno Vlagyimirral évi háromszor?

Hivatalos adatok alapján Gilyán György a Magyar–Orosz Művelődési és Baráti Társaság elnöke és képviselője.

Ezt az országot nekünk kell irányítanunk, konkrétan hazaárulás arra törekedni, hogy a hatalmi jogosítványokat kiadjuk a kezünkből.

Gyurcsány beszédének tartalma már önmagában erősen felkelti a törvényellenesség, az alkotmányellenesség gyanúját.

A DK mindent bevet, hogy ellehetetlenítse a baloldali vetélytársakat.

A politikai váltógazdálkodást jelenleg nem lehet működtetni Magyarországon.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Demokratikus Koalíció már egy évtizede készül.

Gyurcsány Ferenc felesége legutóbb kétszázmilliós megtakarítással rendelkezett.

Feri felemelte, de keserű lesz az ébredés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.