Felhévizy Félixet a napi hírek olvasgatása közben hirtelen elkapta a nosztalgia. Eszébe jutott, hogy gyerekkorában nagyon szerette a rajzfilmeket. Sok kedvence volt, a Varázsceruzától a Lolka és Bolkán át egészen a Kockásfülű nyúlig. Azonban volt egy rajzfilm, ami mindegyik mesét megelőzte Félixnél. Ez pedig nem volt más, mint a Jamie és a csodalámpa (Jamie and the Magic Torch) című brit rajzfilmsorozat.
Jamie története két dolog miatt lett nagy favorit. Az egyik az, hogy egy kissrácról szólt, aki, miután az édesanyja lefektette aludni, kutyájával, Sajóval egy csodalámpa segítségével felfedezőútra indult, minden este egy mesebeli, fantasztikus világba, Kakkukiába. A másik pedig vitathatatlanul a remekül megkomponált zenéje volt. A hírlapíró azért is szerette a fenti két ok mellett ezt a sorozatot gyerekkorában, mert nagyon aranyos, ötletesen kitalált figurák szerepeltek benne. Úgy mint a Szuperbuszt kezelő Szám bácsi, a gumibotját rendszeresen elfogyasztó Megvagy hadnagy, Segíts Elek, az elfoglalt ezermester vagy éppen Kakkukia egyszemélyes zenekara, Rezes Bandi. De Felhévizy igazi kedvence Fonák Tamás volt, az „Ellenkandúrnagy”, aki mindent fordítva csinált és mondott. Például amikor találkozott Jamie-vel és Sajóval, azt mondta, „De bús vagyok, hogy találkoztunk!”, ami nála annyit tett, hogy nagyon boldog és örül a találkozásnak. Ezen nagyon jót mulatott a hírlapíró kiskorában, hiszen ő is szeretett volna hasonló kalandokat átélni Kakukkiában.
